Pantha Du Prince
Black Noise
(Rough Trade; 2010)
Értékelés: 9,0
Tudósok úgy vélik, hogy a fekete zaj (vagy csendes zaj) gyakran előrejelzi a természeti katasztrófákat, földrengéseket és áradásokat. Jelenlegi tudásunk alapján mindössze pár állat képes ténylegesen hallani ezt a vihar előtti csendet, ami figyelmeztetésként söpör végig mindenhol, amerre épp felborulni készül a természet rendje. A német Pantha Du Prince-től az ilyen témák soha nem álltak távol: a 2004-es Summer Daze és a 2007-es This Bliss albumok valamilyen értelemben csendes zajként előzték meg harmadik, legújabb lemezét, amin kiteljesedik és mélységet kap minden, amivel a szerző az elmúlt nyolc évben foglalkozott.

A felvételek legtöbbjében van valami egyszerre baljós és gyönyörű. A régebbi lemezek romantikus, de távoli témáival szemben Pantha Du Prince most mindennél közelebb hozza bájos, csilingelős minimal hangzását a hallgatóhoz: loopok és hangminták helyett improvizált szólók, illetve rengeteg szabadtéri felvétel, ún. field recordingok vannak többségben, és ezzel nem csak összetettebb, de sokkal tartalmasabb is minden perc a Black Noise-on. A hangulatában van valamiféle belső önvizsgálat, mint a tavalyi Intrusion nagylemezen: nem kifelé tekint, nem tömegeket akar megnyerni magának, hanem szinte csábítóan hívogatja az egyént, hogy a legmeghittebb pillanatában lehessen vele társként.
E csábításnak pedig érdemes engedni, mert ez az album egyszerűen fantasztikus. Már az első pár felvételben hallható, mennyire változatos és varázslatos, azonban igazán csak a végére bontakozik ki. Az utolsó zenékre hagyja meg azt a léleksimogató gyönyört, ami az életet valami leírhatatlanul csodálatosnak mutatja be. Pantha Du Prince továbbra is művészetként áll a zenéléshez, és minden másodpercre gondosan odafigyel. Persze lehet, hogy pont emiatt nem fogják sokan megszeretni a Black Noise-t: nem az a fajta lemez, ami elszól a háttérben. Egészemberes figyelmet követel, ami egyre nehezebb a mai világban. Ha viszont egyszer képesek vagyunk erre mondjuk egy üres hétfő estén, káprázatos dolgok történhetnek.

Matthew Dear
Pantha Du Prince
Four Tet
The Sight Below
Alex Smoke
Ikonika
Flying Lotus
Quentin Harris
Peter Van Hoesen
Gonjasufi
dOP
dOP
Mux Mool
Scuba
Margaret Dygas
Deepchord Presents Echospace
Fluxion
Thomas Fehlmann
Tim Xavier
Walkner Moestl
DJ T.
Surgeon
The Duke Dumont
DJ Deep
VA
Optimo (Espacio)
VA
Roman Flügel
Martyn
Drop The Lime 

Mondjuk elsőre is nagyon megfogott, de most már tényleg teljes a szerelem. :) Egyébként a cikk is nagyon jó lett, az utolsó pár mondat különösen el lett találva.
Kár, hogy ilyen húzós ez az első 1-2 hónap, szívesen megnézném Panthát Bécsben február 5-én.
ez tényleg egy remekbeszabott album. hihetlen precízen kidolgozott az utolsó másodpercig. kicsit túl egységes a hangulata, de lehet hogy ez volt akoncepció. nálam egy 8-ast üt.
jó kis remixek készültek a Stick to my side-hoz, érdekes lett szinte mindegyik(bár az eredetit nehéz űberelni). Viszont a Noah Lennox hatalmas arc, komoly hogy egy ilyen igen jól sikerült lemezen is az ő nevéhez fűződik a legjobb momentum!