The Duke Dumont – Fabriclive 51

The Duke Dumont

Fabriclive 51

(Fabric; 2010)

Értékelés: 9,1

 

 

 

Igazi utaztatós, záróra hangulata van a Fabriclive 51-nek: The Duke Dumont (aki eddig számomra nem volt több egy jól sikerült remixnél) előbb minimal, majd fél óra után ugrálósabb acid zenékkel facsarja ki az utolsó energiafoszlányokat is egy sokat tombolt és nagyon megfáradt közönségből, hogy végül aztán igazi, léleksimogató levezetésben részesítse őket. Érdekes, hogy míg az utóbbi években a Fabriclive főleg az elektronikus zene könnyedebb, kommerszebb irányzataira szakosodott, addig most egy ízig-vérig techno szettet kapunk, és még annak ellenére sincs hiányérzetünk az utolsó szám végén, hogy mindössze tizennégy felvétel fért rá az összeállításra – amire őszintén szólva gőzöm sincs, hogy mikor volt utoljára példa e szériában.

A szelekció DJ T. testvérmixéhez hasonlóan megtámadhatatlan. The Duke Dumont sem ragaszkodik ahhoz, hogy kizárólag vadonatúj, exkluzív zenékből álljon össze a végeredmény, így már öt perc után Audio Soul Project sokat megért Reality Checkje visz minket mélységbe, amit a továbbiakban rendkívül komoly, már-már hipnotizáló erővel rendelkező munkák követnek Bodycode (óje!) és Federleicht jóvoltából (az utóbbira írt Kollektiv Turmstrasse remix olyan, mintha Swayzaket hallanék egy 1984-ben megálmodott 2019-ben egy neontábla alatt). Itt ér el a mix egy olyan pontra, ahol a térnek és időnek nincs jelentősége többé: minden összemosódik, egyszerre szürreális és elegáns az ív, amin keresztül The Duke Dumont visszavezet minket a fénybe. Szürrealitásnak elég, hogy mindennemű fennakadás nélkül tökéletesen lemegy egy 1994-es Green Velvet zene a Late Of The Peer és Scuba társaságában, az pedig lélegzetelállítóan elegáns, ahogyan ezekre felvezeti az egzotikusnak ható Ieyasu Tokugawát, Floating Points dubstepes cyberpunk szerelmeslevelét, majd legvégül az Idioma Landscapesét, ami nem csak a végső kiteljesedése a mixnek, de egyben visszatérés a valóságba is.

A Fabriclive 51 zseniálisan ragadja meg és mutatja be a technóban rejlő lehetőségeket 2010-ben. Új zenék zökkenőmentesen találkoznak régiekkel, egymásnak homlokegyenest lévő irányzatok alkotnak tökéletes harmóniát egymással, és az ütem is olyan rugalmas, képlékeny, hogy szinte istent lehet játszani. The Duke Dumont ráadásul kiváló teremtő: ha nem is annyira terjedelmes és szerteágazó a munkája, mint DJ T. mixe, de mindenképpen izgalmasan, jól és figyelemfelkeltően ábrázol a technóból egy olyan dimenziót, ahol a világos-sötét kontraszt gyönyörűen romantikus és emberközelien fantasztikus témáknak ad életet. Le vagyok nyűgözve az 51-es sorozatszámtól.