Fluxion – Perfused

Fluxion

Perfused

(Echocord; 2010)

Értékelés: 7,0

 

 

 

A Chain Reaction kiadó második alkotó-generációja fektette le a mai dub techno hangzás alapjait az 1990-es évek végén; e társulásnak volt az egyik legaktívabb tagja Konstantinos Soublis, aki Fluxionként előbb figyelemkeltő tizenkétinchesekkel (Lark / Atlos, Largo), majd később több lemeznyi albummal alapozta meg a hírnevét. A kiadványainak a Vibrant Forms címet adta, a következő évezred elején Vibrant Music címmel pedig saját kiadót is indított. Ámbár a történet itt huszáros vágással véget ér, a kritikusok többsége abban egyetért, hogy Soublis joggal használta a vibráló jelzőt a zenéi különlegességének megragadására. Nem néztem utána annak, hogy mi volt az oka a 2001-től egészen tavalyig bekövetkezett síri csendnek a görög művész életében, de a múlt évben megjelent és e nyolcéves periódus legjobb kiadatlan momentumait tartalmazó Constant Limber válogatás jelezte: Fluxion valójában soha nem vonult vissza. Idén ezt egy új konceptalbummal is alátámasztja.

Az elmúlt pár évben sok szerző sokféle irányba szélesítette a dub techno határait, úgymond frissítve a stílust új normák felállításával. Ennek tükrében talán csalódás a Perfused kilenc felvétele: Soublis nem mutat sok újat, és még az a kevés sem nevezhető változatosnak. Nincs nagy mozgolódás a kiadványon, és markánsan érezhető, hogy a fluxionös vibrálás is legalább tíz éve nem volt már leporolva, minek eredményeként nincs akkora hatóereje, mint régen. Nem korszerű album a Perfused, és ismerve a dub techno színtér elitista, olykor sznob hozzáállását az új megjelenésekhez, belátható, hogy nem a legjobbkor jött. Ugyanakkor viszont, ha nincsenek reformáló elvárásaink, csupán egy óra kellemes relaxálásra vágyunk, akkor az album erősségei azonnal észrevehetővé válnak. Soublis kevés réteggel és még kevesebb hanggal dolgozik (vagyis a múlt évtized elején felvett minimalista szemléletmódja nem múlt el), de mégis képes vele megteremteni egy olyan légkört, amiben a vékony dubok fel tudják emelni a hallgatót a földről, a súlyosabb, techesebb basszusok viszont nem engedik nagyon messzire, belső utazásra indulni meg aztán pláne nem.

A Perfused valami szolídabb dubos szűrőn tekintve közelebb van a Swayzak 1998-as Snowboarding In Argentina albumához, mint bármihez a 2000-es évekből. A közepén található Wabbler című szám az egyetlen nem négynegyed központú zene: a könnyed reggae-hatásai nem akarnak hasonlítani semmi modern ritmusképletű irányzatra, egyértelművé téve, hogy Soublis a korral haladás helyett sokkal inkább saját hangzásának alapköveit akarja megszilárdítani. A sebesség nem is mindig teszi indokolttá, hogy techno albumként kezeljük a Perfusedot, a megoldások sokszor a pre-swayzakes proto tech house-ra hasonlítanak. Egyedül igazán kiemelkedő pillanatokból szenved hiányt az album, ami negatívumként felmerülhet, azonban el nem bukik emiatt: olyan felvételek, mint az Elation és az Inductance biztosra mennek, hogy elég inger érje a hallgató érzékeit a többszöri visszatérés iránti vágy kiváltásához. Nemes album a Perfused: a késői kilencvenes évek előremutató hangzását kedvelőinek biztosan tud okozni néhány kellemes pillanatot.