Már több mint egy éve nem volt komolyabb helyzetjelentés, most viszont szükséges, mert fejlemények vannak.
Előbb azonban pár régebben történt változásról is be kell számolnom. Például arról, hogy triumvirátusként indult a blog, de mostanra már egyedül szerkesztem. Eyto kollega egy ideje a Quart csapatát erősíti (pont akkor csatlakozott, amikor én eljöttem, pedig nem is beszéltünk össze), aminek nagyon örülök, és remélem, hogy sok jó tartalommal tudja majd bővíteni az oldalt. Viktort sajnos beszippantotta a munka, de rendületlenül hallgatja az aktuális dolgokat.
Ami pedig engem illet: a néhány hete tartó szegényes frissítésnek azon egyszerű oka van, hogy elfáradtam piszkosul, és pihennem kell. Ráadásul két hónapja ismét a munkanélküliek népes táborát erősítem, és lassan ezzel is kezdenem kéne valamit (bármilyen segítségnek örülök). Ez pedig azt jelenti, hogy még pár hétig valószínűleg nem kap erőre az oldal. Nem fogok eltűnni, hetente egyszer érdemes lesz elnézni ide továbbra is, de türelmeteket kérem.
:*
Matthew Dear
Pantha Du Prince
Four Tet
The Sight Below
Alex Smoke
Ikonika
Flying Lotus
Quentin Harris
Peter Van Hoesen
Gonjasufi
dOP
dOP
Mux Mool
Scuba
Margaret Dygas
Deepchord Presents Echospace
Fluxion
Thomas Fehlmann
Tim Xavier
Walkner Moestl
DJ T.
Surgeon
The Duke Dumont
DJ Deep
VA
Optimo (Espacio)
VA
Roman Flügel
Martyn
Drop The Lime 

A legjobb vagy haver!!!!Nagyon regen kerestem mar egy ilyen magyar nyelvu oldalt ami ennyire jol segitene kepben tartani magam elektronikus es unerground zenekrol!!!New Yorkbol osztom a lapokat es adom tovabb a hireket akiknek csak tudom kerlek be ne fejezd!!!!A sztori ott kezdodik hogy eloszor volt a Virus meg a Phobia ami belecsuszott a Free magazinba es most itt vagy te az Urban Soundzal!!!!!Big up es tudasd velem ha tudok/tudunk valamiben segiteni!!!!!!!!!!!!!!!
jajj, de jo lenne, ha tudnek rendes recenziokat irni, es beszallhatnek, pl. az uj Eno lemez, annyira fasza, arrol szivesen aradoznek, de egy rendes recenziohoz sokkal tobb hattertudas kell, no meg szabadido. Mihez ertesz egyebkent, szivesen beajanlanalak a cegemnel, ha esetleg IT-ban utazol (pl. Java, C#, C++, Linux, Perl, ksh, penzugy, stb.)
ja ezzel én is így vagyok, tök jó dolog ennyi (jó) zenét hallgatni és aztán fórumon/msn-en ismerősökkel pár mondatban valami véleményt alkotni/megosztani, csak hát egy bővebb/mélyebb “kritikához” jó lett volna ahhoz passzoló tanulmányokat végezni és rendes munka szintjén foglalkozni vele egész nap :)
Átérzem, kitartást és sok erőt kívánnék…