A gyerekkor vége: elhunyt Michael Jackson Június 26, 2009

Michael Jackson (1958-2009)

eyto: Tegnap éjjel jött a lesújtó MSN üzenet flynntől : “Meghalt Jacko”. Nehéz szavakba önteni, milyen sokat jelentett nekem Michael Jackson: gyakorlatilag az anyatejjel szívtam magamba, és még beszélni sem tudtam, amikor már imádtam. Emlékszem, egyszer lerajzoltam a Give into Me klipjének az egyik jelenetét, tudjátok, amikor egyszer csak elkezd felrobbanni az egész színpad, és mindenhonnan szikra meg forró levegő csap ki. A rajz középpontjában naná, hogy Jacko volt, fölé pedig azt írtam kis ákombákom betűimmel: “Májköl Dzsekszon a rajongóm”. Nálunk a mai napig zene szól a szombati, illetve vasárnapi ebédek mellé. Ha szüleim a húgom kívánságát akarták teljesíteni, akkor többnyire Szandi szólt, ha pedig azt hallgathattuk, amit én szerettem volna, akkor Michael Jackson volt a menü. 9 éves koromban természetesen a tükör előtt próbálgattam a videoklipekből ellesett tánclépéseket egy olyan dzsekiben, ami a Thrillerben hordott piros dzsekinek a kicsinyített mása volt. Úgy éreztem, én vagyok a világ legmenőbb kissráca. Persze ezzel, finoman szólva nem voltam egyedül. Később aztán felismertem, hogy miért tetszenek ennyire ezek a zenék. Utánanéztem a zeneíróknak, zenészeknek, szövegkönyveket olvasgattam és szépen lassan bevásároltam lemezekből és cédékből. A rajongás ma is tart.

Mindenki várta nyárra a nagy visszatérést, és bár nekem is jól esett őt pár éve újra látni valamelyik díjkiosztón Usherrel és Chris Tuckerrel, azért ő már egy ideje nem ugyanaz az ember volt. Inkább azért volt jó őt így is viszontlátni, mert a régebbi emlékeket hozta elő az emberből. Miközben ezt írom, hallom, hogy lent a tv-ből az Earth Song szól. Gondolom egész napos maratoni Jacko adások, a legkülönfélébb zarándoklatok, megemlékezések fogják most kezdetüket venni. Szerintem inkább csak poroljátok le a kedvenc Jacko albumotokat, tegyétek fel, aztán a többi már megy magától.

flynn: Michael Jackson számomra egy korszak kezdetével volt egyenlő: letudtuk a rendszerváltást, és hirtelen egy új világban találtuk magunkat, ami gyökeresen eltért mindentől, amit előtte megszoktunk. Engem egészen kicsi korom óta kizárólag a trashy amerikanizmus menőségét szimbolizáló dolgok neveltek fel: Pizza Hut, G.I. Joe figurák, Transformers képregények, Eddie Murphy filmek és persze Michael Jackson. Emlékszem, amikor 1992-ben elkezdtem az általánost, mindenki Michael Jackson akart lenni. Ő előlegezte meg nekünk egy szép új világ eljövetelét, s bár aztán kezdő, gátlásos tinédzserként már inkább a Playboy, a videójátékok és a cyberpunk jelentettek mindent, amiért élni volt érdemes, Jacko még mindig ott volt a háttérben. Ha nem is túl gyakran, de folyton előkerült a Bad, a Dangerous és a Thriller, vagy ha ezek nem, akkor mindig volt valami más, ami visszarepített engem a kilencvenes évek elejére, vele a középpontban. Olyan volt ő nekem, mint egy hús-vér formában életre kelt idoru. Nélküle a világ többé nem lesz olyan, mint volt – az életem első fontos korszaka véget ért.

vikipop: Tízéves lehettem, amikor belecsöppentem a popzene világába. Kezdhetném úgy, hogy az első “legendás” slágerlistámat – amelyet 1993 végén írtam – Jacko egyik felvétele vezette, de nem fedné a valóságot. Ez persze nem meglepő, hisz Jacko akkor már jóval túl volt a fénykorán. Azonban hála a moderkori technika vívmányainak és az MTV-nek utólag is felfedezhettem a legnagyobb slágereit, így a Beat It-et, a Billie Jeant, a Thrillert, melyeket hallván szép lassan belezúgtam a zenéjébe. Volt aki cikizett ezért, volt aki csak elfogadta, de minden fiatal tudta: Elvis óta nem született ekkora sztár a bolygón és valószínűleg egy ideig nem is fog.

Eleinte csak lelkes zenekedvelő tiniként szerettem a muzsikáját, majd 1999-ben már, – mint az elektronikus zene nagy rajongója – tomboltam a Wisdome Off The Wall feldolgozására szinte minden buliban. Imádtam Michael Jackson hangját és zenéit, de ahhoz, hogy rájöjjek, hogy ő tényleg a világ legnagyobb zenei alakja, még el kellett telnie 5-6 évnek. A megvilágosodás 24 évesen érkezett, ugyanis nagyjából ekkor kezdtem el újra a popzene felé fordulni. Amikor a Thrillert és az Off The Wallt kicsit komolyabb zenei ismerettel újrahallgattam, megértettem, hogy ő nemcsak a pop, hanem minden zenei műfaj királya, ezek a lemezek pedig mindentől függetlenül a világtöténelem legnagyobb albumai. A zenéje iránt érzett szeretetem azóta még jobban elmélyült, és még azt is megbocsátottam neki, hogy a Thriller huszonötéves évfordulóján megengedte a black eyed peas-es W.i.l.l.ia.m.-nek, hogy hozzányúljon a számaihoz.

Hogy mennyire szerettem Michal Jacksont, az tavaly derült ki a Balaton Soundon, amikor Mylo felrakta a Smooth Crimnialt, én pedig önfeledt tombolásba és sikoltozásba kezdtem. Óriási és felemelő érzés volt. Sajnálom, hogy a gigantikus londoni koncertsorozatot már nem élhette meg, mert nagyon készült rá, de talán jobb is, hogy az emberek úgy emlékeznek rá, ahogy legutoljára a színpadon látták. Nyugodj Békében Jacko!