Új Albummal Jelentkezik Az Orb

Továbbra sincs pihenés Alex Patersonék háza tájékán: az elmúlt pár év számos új albuma, reissue-ja és lassan féltucatnyi mixlemeze után ismét új nagylemez érkezik július 6-án. A Baghdad Batteries című kiadvány a másfél évvel ezelőtti The Dream folytatása, s míg Paterson azon a tinédzserkori haverjaival jammelt, addig ezen most újra Thomas Fehlmannal dolgozott együtt. A hivatalos sajtóanyag szerint a Föld belső magjából feltörő house-sugarakra kell számítani, amik egy olyan új formáját hozzák létre a space diszkónak, ami öreg, mint az idő maga, de közben beárnyékolják a legtávolabbi jövőbe mutató minimaltechno árnyak. A Malicious Damage-en megjelenő album így valószínűleg a 2005-ös Okie Dokie It’s The Orb On Kompakt című lemez gondolatiságát viszi tovább, és ezt vélhetően a szakma díjazni fogja. Úgy tűnik ugyanis, hogy míg az összes rajongói fórum maximálisan elégedett volt a Dreammel, addig az újságírók a valaha kiadott legrosszabb értékelésekkel illették Patersonék Föld körüli pályán keringő álmát.

E mellett további Orb-munkák is lógnak a levegőben: nemrég Paterson elkészítette a Ketama Live című mixsorozat harmadik részét, és állítólag lassan finisbe érkezik a Dom Bekennel rögzített lemez is High Frequency Bandwidth név alatt, úgyhogy a rajongók idén is bővelkedni fognak kedvencük vadonatúj dolgaiban.

The Orb – Baghdad Batteries

01. Styrofoam Meltdown
02. Chocolate Fingers
03. Baghdad Batteries
04. Raven’s Reprise
05. Dolly Unit
06. Super Soakers
07. Suburban Smog
08. Orban Tumbleweed
09. Pebbles
10. Woodlarking
11. OOPA

Advertisements
Új Albummal Jelentkezik Az Orb

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s