VA – Dillanthology 1 & 2

VA – Dillanthology 1 & 2

Rapster, 2009

C, B-

A Jay Dee-ként és J Dillaként legendává vált James Yancey-től nem akarom elvitatni, hogy ő volt az újkori hiphop egyik legkreatívabb és legelőremutatóbb alakja, de az igazat megvallva, sokszor elgondolkodom azon, hogy vajon akkor is így tartanánk-e számon a fiatalon elhunyt producert, ha mondjuk még mindig köztünk lenne. Hiába voltak ugyanis a meglátásai forradalmiak a stílusban, a világot a haláláig mindez nem igazán érdekelte, ezért felvetődhet a gondolat, hogy a 2006. február 10-e után beindult mítoszgenerálás nem-e csupán pár befolyásos producernek köszönhető PR-nyomás. Én legalábbis most már csak erre tudok gondolni. Pár héttel ezelőtt a 30 Rock című sitcomban volt egy olyan jelenet, hogy Jack sehogy sem tudott egy filmet népszerűsíteni, ezért odaállt a főszereplő, Jenna elé, és azt mondta: „I wanna 2 Pac you”. S akárhogyan is szerettem volna a gondolatot kiverni a fejemből, egyszerűen nem ment. J Dillából a földalatti hiphop 2 Pac-ja lett, ami tekintve, hogy egy mindennemű felszínességtől elzárkózó közösségről van szó, igencsak szégyenteljes húzás.

A helyzet viszonylagos jó oldala: Dilla lemezeinek az eladása minimum megötszöröződött, és így legalább utólag megkapta azt a tiszteletet és elismerést, ami még az életében kijárt volna neki. A rossz oldala: az elmúlt három évben lassan több posztumusz kiadványa jelent meg, mint amennyit megérhetett a karrierje alatt, s ezekből most már inkább többet kellett volna a süllyesztőben hagyni, semmint kiadni. Ilyen felejtős válogatások a Rapsteren megjelent Dillanthology két darabja is: az elsőn Dilla állítólagos legjobb produceri munkái vannak összeválogatva, a másodikon pedig a remixei. Mindazonáltal teljességgel szükségtelen mind a kettő. Ismeretlen, eddig ki nem adott számot nem hallunk, s például a Dillanthology 1 esetében ezek az albumaikról kiragadva, egymagukban vajmi keveset sem érnek. Ezzel viszont nem azt akarom mondani, hogy a felvételek rosszak lennének, sőt, éppen az ellenkezőjéről van szó: de kit érdekel ez a sok különálló téma együtt (pl.: The Pharcyde – Runnin, Erykah Badu – Didn’t Cha Know, Busta Rhymes – Show Me What You Got, Amp Fiddler – I Believe In You stb.)? Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem azt a Dillát mutatják be, akit a formabontó megoldásai miatt szerettünk, hanem azt a Dillát, aki olykor nem szégyellt bevállalni pár kommerciális elgondolást sem. Nyilvánvaló, hogy anno ezekkel alapozta meg a későbbi hírnevét, de ezzel a tizenegy darabbal így, ebben a formában semmit nem lehet kezdeni.

A Dillanthology 2 a koncepciójából adódóan már valamivel koherensebb gyűjtemény, és néha megvillan a zseni is, de sajnos túlnyomórészt ezen is a szupersztárok számai találhatóak (mondjuk a Busta Rhymes-féle Whoo Ha remixe a mai napig megállja a helyét a tánctéren). Azonban, amint kissé ismeretlenebb vizekre evez a lemez, az összhatás mindjárt jobb lesz. Four Tet As Serious As Your Life-ja az első kellemes meglepetés (noha a Slum Village és az előbb említett szerző közt igencsak érthetetlen is), a vége felé pedig már meglepően üde, karakteres lesz a lemez. Minden kétséget kizáróan Brother Jack McDuff Oblighettója a legjobb pillanat: az egyetlen instrumentális téma, ahol rendesen kibontakozhatnak Dilla ütemei, és a jazzes körítés még meg is bolondítja jócskán az egészet. Alighanem ilyen felvételekkel is meg lehetett volna tölteni gond nélkül két lemezt, a Rapster azonban sajnos inkább biztosra ment, és egy hígabb réteget célzott meg a válogatásokkal. Így pedig nem marad más, mint a klasszikusok, avagy a Donuts, a Welcome 2 Detroit és a Slum Village cd-k továbbra is.

Reklámok
VA – Dillanthology 1 & 2

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s