VA – OmniDance

VA – OmniDance

Turbo, 2009

C+

Hogy őszinte legyek: sokkal többet vártam ettől a válogatástól. Mondjuk itt az Urban Sounds-on inkább vikipop a nagy Tiga-rajongó, illetve ő a szakavatottabb a kanadai művész zenei és kiadói pályáját illetően, de úgy vélem, hogy nem kell expertnek lenni ahhoz, hogy érezzük, az OmniDance lehetett volna jobb. Tiga Turbo kiadójának tizedik évfordulóját ünnepli a kétlemezes szelekció, és olyan, mint egy régi fényképalbum. Telis tele van jobbnál jobb barátokkal (Jori Hulkkonen, a Dahlback-testvérek és a Chromeo többször is), és ezzel egyetemben tehetségesebbnél tehetségesebb szerzőkkel, de valahogy az elmúlt évtized nagy pillanatai csak elvétve vannak megörökítve benne. Zömmel inkább csak apró, számunkra jelentéktelennek tűnő momentumokra fókuszál, s bár az minden kétséget kizáróan lejön róla, hogy miért szereti és tartja a világ ezt a montreáli kiadót az aciddel és electróval keresztezett techno szentélyének, az összesen hallható huszonhat felvétel azonban mégsem reprezentálja ezt annyira magabiztosan.

Persze azért vannak ismerős parkettbombák: az első lemez rögtön a Tiga és Florian Senfter (Zombie Nation) együttműködéséből született Lower State Of Consciousness-szel indul, ami még 2009 közepén is egy nagyon vicces zene, és biztosan ott van a legjobb Turbo kiadványok között. Túlságosan korai viszont elsütni ezt a hatalmas témát egy olyan válogatáson, ahol a többi szám már nem tartogat ekkora kaliberű opuszt. Ismert zenék persze nyilvánvalóan vannak, és előfordul köztük pár kifejezetten emlékezetes darab is (pl.: Brodinski – Oblivion, d.i.m. – Sysiphos, Popof – The Chomper), de amúgy a hangulat inkább csak olyan, mintha egy átlagos péntek esti Turbo-buliban lennénk, ahol lemennek a katalógus frissebb darabjai, és mindenki jól eltáncikál, de a fejekben már inkább a következő hétvége terve körvonalazódik, túl sok emlék nem raktározódik el az aktuális buliról. Helyenként kellemesen darál, máskor erősen zúz, néha csak úgy folyik a sav a diszkógömbből, de az összhatás tisztességes iparosmunkánál nem több.

A folytatás eleinte a minimalistább technóra fókuszál, ami előre haladva a szolídságából veszítve egyre inkább kiteljesedik a tradíciók jegyében. Viszont még annyira sem jó, mint az első korong: nem értem, hogy a Sunglasses At Nightnak miért pont a Konrad Black remixét kell felrakni egy jubileumi kiadványra, én legalábbis ilyen esetekben szeretek nosztalgiázni, és nem esik jól, ha egy gigaklasszikus felvételnek egy harmadosztályú átiratát hallom. Szintén nem valami jó, hogy a Chromeo-féle Bonafied Lovin’-nak is csak a Jori Hulkkonen remixe van fent, inkább írt volna a finn géniusz egy exkluzív számot a lemezre, ahogy a Chromeo tette (Mercury Tears 2). Ezektől eltekintve hol átlagos, hol gyengébb a felhozatal, de szerencsére az utolsó pár számra feljavul, és így végül jó szájízzel ér véget a közel két és fél órás születésnapi műsor. Compuphonic és Kolombo Antimatterje talán a tetőpont, de szívesen hallanám újra Dahlbackék Forsberg Loves The Acidjét, vagy Mr. James Barth Workin’ The Truthját is.

Van valami törvényszerű félsiker érzet ezekben a nagy ünnepi válogatásokban. Olyan, mintha nagyon rákészülne mindenki, talán jobban is, mint kellene, és ezért a vége mindig valami görcsös, kényszeresen erőltetett feelgood állapot elérése, ami sosem az igazi, sosem állít méltó emléket annak a korszaknak, amit ünneplünk. Pont ezt érzem az OmniDance-nél is. Nem rossz, de – szerintem – mindannyian tudjuk, hogy volt ez ennél már sokkal jobb is, és valószínűleg lesz is a jövőben.

Advertisements
VA – OmniDance

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s