Új album Vladislav Delaytől


Vladislav Delay a kedvenc dobjai mögött

A 2007-ben kiadott fergeteges Whistleblower után elkészült az új nagylemeze Sasu Ripattinak a Vladislav Delay alteregója alatt. A Tummaa címre keresztelt album a korszak új trendjeit követi, vagyis a szerző egy sokkal organikusabb, már-már teljesen élő hangzással jelentkezik az előző kiadványaival szemben (és ne feledjük, hogy ő dobol a nemsokára megjelenő Moritz Von Oswald Trio lemezen is). A cím eredetileg azt jelenti, hogy sötét, vagy sötétség, és a szerző azért választotta ezt, mert a felvételeket tavaly december és idén február közt írta társaival, vagyis abban az időszakban, amit a finnek csak “kaamos”-nak neveznek, mikoris a térségüket alig éri napi néhány óra világosság.

Ennek megfelelően egy nagyon sötét albumra kell számítani, ami bizonyos pontokon a Vladislav Delay Quartet free jazzes improvizációi mentén halad, annyi különbséggel ezúttal, hogy quartetből trió lett, és Mika Vainiót meg Derek Shirley-t Craig Armstrong, a skót zongorista híresség váltja fel, így a hangzás sokkal minimalistább és csendesebb lett (az argentín Lucio Capece továbbra is kíséri a zenéket klarinéton és szaxofonon). E mellett Delay nem mondott le kedvenc dobjairól, így a Tummaa többnyire két részletben készült: először összeálltak hárman a hangszereikkel, és jammeltek, majd ezután a szerző a stúdiójában hozzárakta még mindehhez azt a glitches, minimalista elektronikát, amiért nagyon szeretjük őt most már több mint tíz éve. Az album a Leaf kiadónál jelenik meg augusztus 24-én, már leadtuk az előrendelésünket.

Vladislav Delay – Tummaa

01. Melankolia
02. Kuula (Kiitos)
03. Mustelmia
04. Musta Planeetta
05. Toive
06. Tummaa
07. Tunnelivisio

Reklámok
Új album Vladislav Delaytől

Új album Vladislav Delaytől” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s