Clark – Totems Flare

Clark – Totems Flare

Warp, 2009

B

Chris Clark a Warp kiadó kísérletező zenészeinek második generációjához tartozik; első nagylemezét 2001-ben jelentette meg. A Clarence Park idm-es kalandozásai után egyesek már azt is megkockáztatták, hogy Chris Clark lesz az Autechre, Aphex Twin, Squarepusher és Boards Of Canada alkotta szupercsapat első nagy utódja, és ő nem is okozott csalódást. Még három albuma jelent meg, az utolsó kettő Clark néven (2006: Body Riddle, 2008: Turning Dragon), és ezek kapcsán olykor a Warp már úgy lelkesedett érte, mintha tényleg ő lenne a következő Aphex Twin. Közben persze erről szó sincs: míg Richard D. James zenéire a megfelelő jelző a “beteg”, addig Clarkéra a “brutális” – elég csak meghallgatni a tavalyi Turning Dragont, ami már nem is “intelligens tánczene”, hanem a nyers, zúzós techno. Clark ráadásul igen termékeny, a nagylemezek mellett több komoly ep-t is kiadott, és mint mondja, ha most szabadságra menne, akkor is még három évig lenne mit megjelentetnie. Vagyis két eshetőséggel kellett számolni a Totems Flare-rel kapcsolatban: vagy ugyanolyan jó lesz, mint a korábbi lemezek, vagy most már itt az önismétlés.

A számok ugyan visszafogottabbak a Turning Dragonhoz képest, ettől eltekintve azonban nincs ok a panaszra. A fő vonal megint az idm, de van egy kósza visszatekintés a rave-korszak nagy arénáiba (Growls Garden), illetve jelentős mennyiségű groteszk popsémával találkozhatunk – erre jó példa a Rainbow Voodoo, ami minden zúzása-darabolása ellenére is inkább vicces, semmint vad; vagy mondjuk a Suns Of Temper, ami leginkább egy eltorzított (poszt)rock-szám. A szolidság jegyében hallható még egy nagyon szép hangokkal feldíszített, finom techno (Look Into The Heart Now), valamint pár nagyon clarkos ambient téma is (Primary Balloon Landing, Absence); a többi pedig a tőle várható húzósabb idm kategóriájába sorolható. A megoldások a rajongók számára már nem igazán újszerűek, hiszen Clark zömmel a már ismerős ötleteket, szerkezeteket süti el – mindazonáltal a számokban megint van annyi eredetiség és megint vannak annyira jók, hogy ne unjunk rájuk pár hallgatás után. Ha nem is lehengerlő, de mindenképpen jó lemez ez, és kíméletessége miatt akár remek bevezető is lehet az életműbe.

(E cikkem eredetileg a Quarton jelent meg.)

Advertisements
Clark – Totems Flare

Clark – Totems Flare” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. H szerint:

    egyre jobban szeretem, nálam ez már simán b+
    elég csak meghallgatnom a rainbow voodoot meg a talist

    jöjjön idén is aztmondom

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s