Joakim – Milky Ways

Joakim

Milky Ways

(!K7; 2009)

Értékelés: 8,2

 

 

 

A francia Joakim Bouaziz zenéi rendesen megosztják az embereket: vannak, akik első hallásra beleszeretnek a bőld humorú, pimasz elgondolásaiba, míg mások pont emiatt egyszerűen képtelenek tőle komolyan venni bármit is. A dolgok jelenlegi állása szerint azonban az előbbi csoportba tartozóknak jó a dolguk, mert ökörködjön Joakim bármennyire is a stúdiójában, zömmel kiváló számokat ír, s az ehhez választott electro/diszkó univerzumnak az utóbbi időkben van a legtöbb rajongója, így most jut el a zenéje a legtöbb helyre. A legutóbbi lemeze, a 2006-os Monsters & Silly Songs már sejtette ezt a sikert: a korát megelőzte egy picit, és helyenként túlságosan is elborult egy !K7, vagy egyáltalán egy kommerciálisabb elektronikus zenei kiadványhoz képest, de most őszintén, ki nem szerette a Drumtraxet, az I Wish You Were Gone-t, vagy a Love-Me-2-t? Noha Joakim alapvetően tánczenei előadó, amit a Versatile kiadóján megjelentetett bakelitjeivel időről időre bizonyítani igyekszik, a Monsters & Silly Songs bemutatta egy másik oldaláról is, hiszen a felvételek bátran kitekintettek a new wave-vel keresztezett leftfieldes elgondolások felé is, úgyhogy simán lehetett tudni az új, Milky Ways című lemez kapcsán, hogy Joakim eredeti ötletekből biztosan nem fogyott ki rajta.

S ezek bizony nem üres szavak. Már a Milky Wayst nyitó Back To Wilderness egy rettentő erős Earth/Sunn O))) kapcsolódási pont, egyben az album leghosszabb száma is. Joakim minden eddiginél komolyabb fejet vág, az Ectoplasmic Band nevű kísérőzenekara pedig kiválóan végzi a dolgát ahhoz, hogy a diszkóverzum legsötétebb pontjában találjuk magunkat, ahonnan fényesebb és színesebb irányok felé indulva egyre változatosabb és humorosabb, de hasonlóan jó zenéket halljunk. Ez az album fő mozgatórugója: nincs két egyforma ötlet, így nincs két egyforma szám sem. Az Ad Me dobszólója már egyből olyan, mintha a szerzőnek elege lenne abból a sötétségből, amiben nyolc percig várakoztatta a hallgatót, és még ennél is nagyobb csattanó, hogy a végén nem gitárok szállnak be a zenébe, hanem átvált filterdiszkóba, méghozzá a legtipikusabb fajtából. Persze a gitár sem marad el: a Spidersben kap először szóló lehetőséget, ráadásul annyira jól, hogy az egész felvétel erre épül már a végén, és sokadik hallgatásra is úgy tűnik, hogy ez a Milky Ways legjobb pontja – arról nem beszélve, hogy a dalszöveg is kifejezetten frappáns, a gyors ütem miatt pedig egyáltalán nem kizárt, hogy ne táncoljunk erre később bulikban, vagy halljuk mixlemezeken is.

Vagyis levonhatjuk a konzekvenciákat: a Milky Ways is jóra sikeredett. Egyedül akkor nem tudja lekötni a hallgató figyelmét teljesen, ha Joakim vicce egyszerűen nem működik, vagy egyáltalán nem akar humoros lenni (King Kong Is Dead, Medusa), de ezektől a pillanatoktól eltekintve telis tele van emlékezetes zenékkel, amiket szinte bármikor lehet dúdolni, és kiválóan megállják a helyüket társasági összejöveteleken is (Love & Romance & A Special Person). Szóval, ha a Monsters & Silly Songs volt az előfutára Joakim királyságának, akkor a Milky Ways már az aranykort szimbolizálja. Minden komolysága ellenére egy rendkívül könnyed és humoros album, tökéletes alternatíva azoknak, akik unják a francia diszkó mai felhozatalát, de mégsem akarnak lemondani kedvenc hangzásukról.

Reklámok
Joakim – Milky Ways

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s