Vladislav Delay – Tummaa

Vladislav Delay

Tummaa

(Leaf; 2009)

Értékelés: 5,1

 

 

 

Moritz von Oswalddal egyetemben, szintén triumvirátusban írta legújabb Vladislav Delay-lemezét a pár nappal ezelőtti kritikában becsmérelt, finn származású Sasu Ripatti is, aki már annyira munkamániás, hogy 2005 óta minden évben legalább egy albumot kiad valamelyik álnevén. Eddig egyszer sem nyúlt mellé: noha a zenéi mindig is megosztották az embereket, jól látható, hogy minden egyes albumának megvan a maga terebélyes rajongótábora. Másrészt pedig – ez lehet, hogy nem valami erős érv, de – nem hinném, hogy egy olyan művésztől kell mindig óriási dolgokat várni, akitől már amúgy is kapásból fel tudunk sorolni legalább három korszakos jelentőségű lemezt (pl.: a Multila és Anima Vladislav Delayként, plusz a Vocalcity Luomóként), és további öt, hosszúéletű albumot (pl.: a Demo(n) Tracks és a Whistleblower, mint Vladislav Delay; a Present Lover és a Convivial, mint Luomo; a Tulenkantaja, mint Uusitalo).

Az aktuális gyűjteményét, a Tummaa-t régi barátjával, a főként filmzenéiről ismert Craig Armstronggal (pl.: A csendes amerikai, Ray stb.) és egy Lucio Capece nevű argentín klarinét/szaxofon virtuózzal rögzítette a legutóbbi finn tél során, az évszak pedig akarva akaratlan is rányomta a bélyegét a számokra. Sötét tónusok és hátborzongató, libabőrös hangszilánkok szúrkálják a hallgató fülét szinte minden felvételben, ráadásul az album idővel csak egyre töredezettebb és ezáltal elborultabb lesz. Alapvetően Craig Armstrong zongorázása ad nagyon sokat hozzá a zenékhez: már a nyitó Melankoliában feltűnnek az eddigi pályájára jellemző, jól felismerhető szólamok, amik eleinte még elkezdődnek és befejeződnek valahol, ám a felvétel végére teljesen szétesnek. Delay szándékosan vadan, figyelemfelkeltően darabolja fel a hangmintákat, miközben a kezdeti ambientes légkör egyre borúsabbá, tudományosabbá változik át, és megjelenik egy-egy minimal/glitch darabka is.

Tulajdonképpen ilyen elképzelésekből áll össze az egész Tummaa. Emiatt egy nagyon nehezen emészthető lemez, amiben azért továbbra is fel lehet fedezni Vladislav Delay zsenialitását, de úgy érzem, hogy ez, ilyen módon már túlságosan is megterhelő ahhoz, hogy minden esetben élvezhető legyen. A számok rendkívüli odafigyelést igényelnek, és meglehetősen sokat vesznek ki az emberből mire lemegy a hatvanhatodik perc, így a Tummaa nem az az album, amit sokszor célszerű hallgatni. Bonyolult darab, telis tele nagy és túlzottan komplex ötletekkel, így semmiképp sem korszakalkotó megjelenés, sőt, nincs is helye a szerző három legjobb albuma közt (amik számomra: Multila, Anima, Whistleblower), de azért van annyira jó, hogy ne felejtsük el újra elővenni pár év múlva.

Reklámok
Vladislav Delay – Tummaa

Vladislav Delay – Tummaa” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. cutoff szerint:

    pár kört azért majd még futok vele én is, hátha csak nem a megfelelő időpontban hallgattam.
    amúgy említésre méltóak még emberünk Sistol álnéven kiadott zenéi is, ha valaki kíváncsi rá, milyen is az igazán nyers/szikár minimal techno sasu ripatti tolmácsolásában.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s