Tyondai Braxton – Central Market

Tyondai Braxton

Central Market

(Warp; 2009)

Értékelés: 8,4

 

 

 

Anthony Braxton fiának nagyon jó lehet lenni, pláne, ha még ragad is valami a papa zsenialitásából. Tyondai Braxtonra jócskán ragadt: számunkra ugyan elsősorban a Battlesben betöltött frontemberi/gitáros szerepköréből lehet ismerős, de Amerikában már az évtized eleje óta felnéznek rá a korai modern/zaj lemezeiért. Ennek egy következő szintje a Central Market, amit a New Yorki Wordless Music Orchestra közreműködésével öntött hangokba, és ha elhihetjük, hogy minden egyes pillanatot Tyondai Braxton talált ki az albumon, akkor bizony megtaláltuk a kortárs modern zene legújabb géniuszát.

A Central Market leginkább a Tim Burton-féle mesefilmek, vagy az absztrakt/szürreális fantasy irodalom legérdekesebb pillanatainak a háttérzenéjeként definiálható. A felvételek csodálatos világokat keltenek életre tündéri, misztikus lakókkal és a kacifántos, elnagyolt gépezeteikkel, amiknek a működését lehetetlen megérteni. Az egész csak úgy pompázik a színekben és annyira sodró, hogy az ember bele is szédül az élménybe, legyen szó akár a lemez legrövidebb, de egyben legenergikusabb pontjáról (Uffe’s Workshop), vagy a monumentális méretei miatt legtöbbet ígérő létsíkjáról (Platinum Rows). Felsorolni is képtelenség, hogy mennyi hangszer szólal meg, illetve hogy mennyi ötlet vonul fel ebben a negyvenhárom percben, ami emiatt sokszor a duplájának is tűnhet. Klasszikus kompozíciók találkoznak a hetvenes évek őrült szintetizátoraival, progresszív gitárszólók flörtölnek félelmetes vonósokkal és harsonákkal, vagy éppen olyan buta sci-fis hangeffektek zavarják meg a szimfóniát, amikkel utoljára régi Tom & Jerry rajzfilmekben találkozhattunk.

Az album így pont a mestermű és az emberfeletti káosz metszéspontjába helyezhető el. A kiszámíthatatlansága, hirtelen ritmusváltásai és gazdag hangszerelése éppen annyira kacérkodik a hatvanas évek elektronikus zenéjét kedvelő tudósvilággal, mint napjaink kísérleti komolyzenészeivel, a végeredmény pedig egy egészen elképesztő montázs, amiben látszólag összeilleszthetetlen dolgok alkotnak harmóniát egymással, és hoznak létre valami egyszerre hátborzongatót és leírhatatlanul gyönyörűt. S persze a legnagyobb slusszpoén a végén van, amikor Braxton már-már dalban gondolkodik, és a megoldásaival kikacsint a Battles felé (J. City), ám a mesevilág lakói rajtakapják ezen (Dead Strings), bedühödnek, így a záró pillanatok leginkább egy vad üldözésre hasonlítanak.

Advertisements
Tyondai Braxton – Central Market

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s