Demdike Stare – Symbiosis

Demdike Stare

Symbiosis

(Modern Love; 2009)

Értékelés: 7,3

 

 

 

Az első gondolatom az volt tavasszal a Demdike Stare megalakulásának hallatán, hogy még több ilyen kreatív kollaborációra lenne ismét óriási szüksége a műfajnak. A duót két angol, Miles Whittaker és Sean Canty alakítja: előbbi a Pendle Covent egyik fele és DJ MLZ néven építgeti lemezlovasi karrierjét a Modern Love berkeiben, míg utóbbi annak a Finders Keepers nevű bakelittúró-csapatnak a tagja, akik például 2007-ben kiadták az 1970-es évekre fókuszáló Zalatnay Sarolta-válogatást. Ergo, azért nehéz volt elképzelni, hogy az újvonalas dubtechno egyik kevésbé ismert alakja és az elektronikus zenét csak messzi távlatokból ismerő retrogeek mit fog összehozni, ráadásul kezdésként mindjárt egy albumnyi terjedelemben, de aztán végülis kiderült, hogy megy ez, mint a karikacsapás. A Symbiosis nagyon sok esetben pont azt a “dobozon kívüli” gondolkodásmódot tükrözi, ami az utóbbi időkben jócskán eltűnőben van az ismertebb stílusokból.

Akármennyire hihetetlen, de a Symbiosis tényleg úgy jött létre, hogy mindkét művész beleadta azt, amihez ért, a végeredmény pedig valami óriási nagy csoda folytán működik. Canty régi, lehetetlen helyekről előásott, török, indiai, iráni és afrikai filmek soundtrackjét keresztezi skandináv black/doom metál felvételek drone-jaival, Whittaker pedig térbe helyezi ezt az egészet zizegő, fehérzajos dubokkal, jellegzetes kísérleti esztétikával. Az albumot nyitó Suspicious Drone vészjósló, horrorisztikus hangjai intenek minket arra, hogy nem hétköznapi elgondolásokból áll a gyűjtemény, s bár – vagy szerencsére – a továbbiakban azért már ritkábban szürreális a hangulat ennyire, de a Symbiosis ettől még ugyanúgy képes arra később is, hogy újat mutasson. Igazi multikultúrális átjáró ez a lemez, de nem a barátságos fajtából: a Demdike Stare éjjelente, veszélyes negyedeken át kalauzol minket a különböző etnikumot tradícióiba, veszélyes hangokat kiadó, sötét sarkokat és alvó fémszörnyetegeket kerülgetve. Kicsit olyan ez a lemez, mint China Miéville Perdido pályaudvar, végállomás című könyvének egy-egy jelenete: tele van elsőre felfoghatatlan, joggal groteszknek nevezett ötlettel, ezért talán nem is barátságos az összhatás, de idővel mégis behálózza a hallgatót, és lenyűgözi minden absztraktságával, kicsavartságával.

Reklámok
Demdike Stare – Symbiosis

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s