Műfajtörténet: John Morales

John Morales 1954-ben, Bronxban látta meg a napvilágot egy kétkezi Puerto Ricó-i család gyermekeként. A rock’n’roll-korszak elején Moralest, és mint a legtöbb korabelit, elvarázsolta ez az új művészi forma, ezért tizenkét évesen kikönyörgött magának egy állást a helyi lemezboltban, fizetség gyanánt pedig tíz bakelitet vihetett haza minden hét végén. Mire elég idős lett ahhoz, hogy rendes munkát vállaljon, a zenei gyűjteménye minden elképzelhetőt felülmúlt, és segítette őt abban, hogy a környék leghíresebb diszkójának, a Stardust Ballroomnak a lemezlovasa legyen. Nem sokkal később már Manhattanbe hívták játszani, ahol többször is fellépett a legendás Studio 54-ben, a Bentleysben, a Limelightban és a Pippinsben is.

Mint megannyi DJ az 1970-es években, Morales is több időt töltött stúdióban mint a pult mögött. Elkezdett medley-ket és remixeket készíteni, mert az akkori zenék három perces hosszát nem találta elégnek. Az ő nevéhez köthető így az extended mix feltalálása: egy Teac Casette Deckkel csinálta élete első editjeit, majd később vett egy Sony ¼” szalagos magnót, és azon tanult meg rendesen mixelni és remixelni. Ez kulcsfontosságú momentum volt a későbbieket illetően: Morales úgy elsajátította a keverés és remixelés minden apró trükkjét, hogy mikor bekerült élete első rendes stúdiójába, lenyűgözött minden technikust és szakembert a tudásával, és nem egyszer ő mutatott új dolgokat nekik.


Gondoltuk volna?

A Deadly Medleys és Sunshine Acetate Medleys munkái keltették fel először hírességek figyelmét: az 1970-es évek végén a New Yorki diszkó producerek legnagyobbjait, Greg Carmichaelt és Patrick Adamset teljesen lenyűgözte Morales munkája, és hogy mindent egyedül tanult. Noha akkoriban már megjelentek különféle keverései (főleg a Universal Robot Bandnek és a Musique-nak írta ezeket), de a neve soha nem volt feltüntetve a kiadványokon, ezért nagy pillanat volt, amikor Adamsék tető alá hozták neki, hogy az Inner Life Caught Up (In A One Night Love Affair) című számának ő csinálja meg a végleges változatát, és a bakeliten ott legyen a neve is. Innentől kezdve nem volt megállás.

Nem sokkal később ugyanis összetalálkozott a kubai Sergio Munzibai-jal a WBLS rádiónál (ő sokáig a Motown kiadónál dolgozott), és ketten belekezdtek az első igazán jelentős remixvállalkozásba, amit zenében valaha tapasztalni lehetett. Az 1990-es évek elejéig több mint hatszázötven remixet írtak közösen. Az első átiratuk tárgyát a Mikki-féle Itching For Love képezte, amit aztán követett még többek közt a Fantastic Aleems (Get Down Friday Night), a Class Action (Weekend), Jocelyn Brown (Somebody Else’s Guy), a DeBarge (Rhythm Of The Night), Harold Faltermayer (Axel F), Shakatak (Down On The Street), a Miami Sound Machine (Dr. Beat) és a Temptations (Treat Her Like A Lady). Morales és Munzibai ezeket a remixeket a saját kezdőbetűjüket összerakva M&M-nek nevezte el, de ennél természetesen sokkal fontosabb, hogy forradalmasították ezekkel a diszkót és az rnb-t. A nyolcvanas években folyamatosan együtt dolgoztak Tina Turnerrel, a Rolling Stonesszal, Aretha Franklinnel, Billy Oceannel és Rod Stewarttal, hogy csak a legnagyobbakat emeljük ki.


Ezt vajon ki lopta el 2005-ben?

Valószínűleg a mágikus duó a mai napig alkotna még, ha Munzibai nem hunyt volna el váratlanul 1991-ben. Morales persze azóta is elért nem egy sikert sok híres formációval (pl.: Art Of Noise, Debbie Gibson, Brenda K Starr stb.), de már nem tudta megismételni azt, amit az 1970-es és 1980-as években ért el.

Advertisements
Műfajtörténet: John Morales

Műfajtörténet: John Morales” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s