Aufgang – Aufgang

Aufgang

Aufgang

(Infiné; 2009)

Értékelés: 8,6

 

 

 

Francesco Tristano Auricle/Bio/On című albuma volt az egyik legnagyobb felfedezésem idén: ha már a tavalyi megjelenésekor is ismertem volna, biztosan helyett kapott volna az évvégi listám dobogóján. A luxemburgi születésű zongorista két nagy dub techno felvételben törte meg hol absztrakt, hol glitch esztétikával a hipnotizáló zongorajátékát, és azt kell mondanom, hogy még mindig nem hallottam ennél komolyabb, a technót modern klasszikusként értelmező lemezt. Érdekes, hogy mennyire nem jutott el senkihez ez a mű, holott Tristano hírneve lassacskán megelőzi a munkásságát: ő a harmadik ember Carl Craig és Moritz von Oswald Versus triójában, illetve ő írta 2007-ben azt a Not For Piano című albumot, amin például Derrick May, Jeff Mills és Autechre feldolgozásokat lehetett találni, de Agoria 2006-os Les Violons Ivres című minimalhimnuszában is társszerző volt. Ezek mellett tudni kell még róla, hogy tagja a Luxemburgi Filharmonikusoknak, és végigkoncertezte velük Európát az utóbbi években. A szabadidejében vagy komolyzenei műveket komponál, vagy elektronikus zenével kísérletezik, az utóbbit egyre többször mostanság. Idén például régi barátjával, a libanoni születésű Rami Khaliféval (szintén zongorista) és egy Aymerich Westrich nevű francia producerrel feltámasztotta régi, elhanyagolt trióját, az Aufgangot, és megírták a bemutatkozó albumukat.

Természetesen sejthető az előzőekből, hogy a saját magukról elnevezett Aufgang lemez nem hétköznapi összeállítás, és e kijelentésre nem is cáfolnak rá a szerzők. Tristano és Khalimé egy órán át (a bakelit változaton százkét percen át) zongorázik különféle elektronikus zenei ütemekre, ami a legtöbbször techno, máskor meg drum and basses, vagy kísérletibb kategóriába sorolható. Persze nem ezen van a lényeg, és egyébként is érződik nagyon, hogy Westrich nem valami füstös klubból előrángatott ember, így az Aufgang nem a mai trendeknek megfelelő hangzásokra és ritmusokra épül. Sőt, talán elsősorban nem is a partigenerációnak szól ez a lemez, hanem inkább az otthonülős arcoknak. Nincsenek rettentően összetett, bonyolult ötletek; az egész közel sem lenne tökéletes Tristano és Khalimé performansza nélkül, ők viszont valami olyat művelnek ebben a kilenc felvételben, amire még nem nagyon volt példa eddig.

Viszont nem kell semmi földöntúlira gondolni: arról van csupán szó, hogy ők ketten a klasszikus zongorát és a komolyzenei sémákat egyszerűen összeházasították az elektronikus zenével. Ezúttal nem olyan töredezett, nehezen kibontakozó futamokra kell számítani, mint az Auricle/Bio/Onon: a két művész rendkívül hosszú improvizatív szólókat játszik megállás nélkül. Sokszor az egyikük elkezd valamit, amire a másik válaszol, vagy közösen építenek fel valami grandizóusat – egyik esetben sem hagyják cserben a hallgatót. Az pedig nyilván fontos, hogy Westrich is feltalálja magát ebben a sokszor kakofonikus hangrengetegben, és képes volt olyan körítést írni, hogy az Aufgangnak egyszerre legyen egy klubosabb és egy művészibb oldala is, megteremtve ezzel nem csak a tökéletes harmóniát, de 2009 egyik legkomolyabb techno lemezét.

Advertisements
Aufgang – Aufgang

Aufgang – Aufgang” bejegyzéshez ozzászólás

  1. gyurmapok szerint:

    Nekem Tristano neve nagyjabol mar elegendo erv volt amellett, hogy ne ketelkedjek a cikkben. Azota meghallgattam egyszer, aztan meg ugy otszor az albumot, elegge megnyert maganak. Na es azt hiszem azzal sem vagyok egyedul, ha ugy gondolom, ez meg lesz ennel sokkal jobb is a sracoktol. :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s