Legendás afrikai válogatás a Struton

2001-ben Duncan Brooker Afro Rock Vol. 1 címmel kiadott egy válogatást a Kona nevű, független kiadóján, és ez akkora sikert hozott neki, amire valószínűleg soha nem gondolt volna. A kiadványon 1970-es években született afro funk zenék voltak találhatóak, amik témájukban zömmel az adott időszakban történő függetlenedést és identitás születést ünnepelték, főleg kenyai és zairei zenekarok előadásában. Az Afro Rock Vol. 1 a vártnál sokkal nagyobb célközönséget ért el, és ez inspirálta a Strut kiadót, hogy 2002-ben kiadja a mára szintén kultikussá vált Nigeria70 válogatást, illetve a Soundway és Analog Africa kiadók is ennek hatására kezdtek bele tematikus megjelenéseikbe. E mellett a felvételek óriási mainstream sikernek is örvendtek, például a Jingo-féle Fever hallható volt Kevin McDonald Az utolsó skót király című filmjének a soundtrackjében is. Az eredeti összeállítás 2002 óta beszerezhetetlen, emiatt adja most ki újra a Strut, ráadásul egy bónusz felvétel is található lesz rajta, amit állítólag Duncan Brooker az egyik zairei utazása során vitt magával haza egy kidobott hangtekercs formájában. Megjelenés március 1-én, kilométeres történelmi ismertetővel a tokban.

Afro Rock Vol. 1

01. Jingo – Fever
02. Geraldo Pino & The Heartbeats – Heavy Heavy Heavy
03. Steele Beautttah – Africa
04. Mercury Dance Band – Envy No Good
05. Dackin Dackino – Yuda
06. K. Frimpong & His Cubano Fiestas – Kyenkyen Bi Adi M’awu
07. Orchestra Lissanga – Okuzua
08. Super Mambo 69 – Sweeper Soul
09. Yahoos – Mabala
10. Bokoor Band – Onukpa Shawarpo
11. Nkansah And Yaanom – Pem Dwe
+1. Jingo – Untitled

Reklámok
Legendás afrikai válogatás a Struton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s