Ellen Allien – Watergate 05

Ellen Allien

Watergate 05

(Watergate; 2010)

Értékelés: 6,8

 

 

 

Ellen Allien utolsó két mixlemezével bajban vagyok. A sokak által nagyra tartott Fabric 34-ért sosem tudtam lelkesedni: több év távlatából visszanézve is csak egy elképzelések nélküli, rosszul szerkesztett slágerparádé 2006 végi, 2007 elejei minimal/techno és house megjelenésekből összeollózva. Ezzel szemben a kevésbé pozitív fogadtatásban részesült Boogybytes 04-et nagyon bírom mindmáig: szeretem azt hinni, hogy Allien a saját szórakoztatására játszik ilyen szetteket lusta vasárnap délelőttök során a nappalijában, miközben a férje rántottát készít neki. Ugyan vannak rajta kifejezetten kemény részek is, de valamiért nálam mégis fényesebb napszakokban, henyélés közben működött legjobban az összeállítás. Épp ezért reménykedtem hasonlóban a Watergate 05 kapcsán is.

Mindazonáltal a művésznő szerepeltetése a sorozatban különös ötletnek tűnt: egyrészt magától értetődik a felkérése, hiszen hasonló hozzáállással és koncepcióval promótálja a város állandóan megújuló tánczenei hangzását, mint a klub, de ugyanakkor mégis, az ő jelenléte összeegyeztethetetlen a széria eddigi küldetésével, vagyis hogy kisebb, földalatti neveket mutassanak be. A Watergate 05 ennek megfelelően grandiózusabb vállalkozás az előző részeknél, bemutatva Allien DJ, promóter és művészi oldalát egyaránt. A mixre felkerült tizenhat felvétel azt az összképet adja kicsiben, amit a szerző előző három ilyesfajta kiadványa képviselt. Az első nyolc-kilenc felvétel egy natúr DJ szettnek felel meg, amiben van annyi ötlet és exkluzív anyag csupa ismeretlen tehetségtől, hogy a Watergate 05 jó sokáig hallgatható legyen, és esetleg kutakodjunk is egy sort a neten egy-egy producer után (pl.: DJ Yellow, Nicone & Sasha Breamer, Dark Unknown stb.). Az összeállítás második fele Allien művészkedős és szerzői énje között ugrál: az első harmincöt perc sötét tónusú, de kifejezetten légies minimalista technójára felkeveri Matias Aguayo Bo Jackjét, ami még sokadik hallgatás után is rossz választásnak tűnik, majd nem sokkal később bemutatja az új remixeit, melyekből különösen az Uffie-féle Pop The Glockra írt elképzelés jó. A zárás ismét csak művészkedés – egy AGF/Delay szám, egy .nsi remix és egy francia sanzon.

A végeredmény felemás. Az utóbbi pár hétben elég sokszor meghallgattam a mixet, és többnyire az első felét élveztem a legjobban. Allien ugyan eleinte az ív helyett többet törődik az exkluzivitásokkal, de hamar megtalálja a helyes utat, és a tizenötödik-harmincadik perc között olyan mesterien felépíti a szettet, hogy az ember szó szerint többért könyörög. S emiatt számomra érthetetlen, hogy miért jön a gyökeres váltás Aguayóval, és miért rombol le mindent. Ekkor olyan, mintha egy másik mix kezdődne el, de már nem ér el vele hasonló hatást Allien. Túl sokat akart elérni túl kevés helyen: két lemezen valószínűleg működhetett volna az elképzelés, és végre lehetett volna neki is egy igazán jó, mindent felölelő művészi névjegykártyája, így viszont mindenből pont annyira kevés jutott a szettbe, hogy a hallgatónak hiányérzete legyen az egyes blokkok után. A szelekció szerencsére elviszi a hátán a mixet, de főleg az első félóra vége után érződik kihagyott helyzettnek a Watergate 05. Továbbra is a Boogybytes 04 marad a kedvencem: úgy tűnik, hogy Allien akkor a legjobb, amikor öncélúan tényleg nem csinál semmi extrát, csak felkever egy halom techno zenét egymás után.

Advertisements
Ellen Allien – Watergate 05

Ellen Allien – Watergate 05” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s