Hip-Hop: Metszet #2

Immár több mint féléve annak, hogy az Hip-Hop Metszet apropóján először hátrébb léptünk pár lépést, hogy tisztábban lássunk, és kiválogattuk az évszak legjobb kiadványait. Most, itt a folytatás. A következő sorokban megpróbáljuk áttekinteni mi történt az akkor felsorolt irányzatokkal, az akkor említett előadókkal, esetleg kiadóikkal. Illetve, újabb kilenc, válogatott kiadvány kitárgyalásával igyekszünk tetten érni mi változott a színen azóta, valamint, hogy az esetleges új ösvények hova vezethetnek. Szóval, Hip-hop : Metszet #2!

Júniusban tehát, a beat szcéna krémjét összeválogatva, vetettünk egy pillantást Jamie Vex’d, Slugabed, Dimlite, Dam-Funk, Paul White, Mike Slott, Dabrye és Nosaj Thing egy-egy kiadványára. Lévén, hogy a hip-hop egy eléggé pezsgő szeletéről beszélünk, vesztesekről nem igazán beszélhetünk, pláne nem ezen nevek kapcsán. A Flying Lotus féle Los Angeles óta még ma is tart a sodrás, óriási a kereslet a hasonló zenék iránt, amit mi sem bizonyít jobban,minthogy még az utóbbi pár hétből is kifejezetten nehéz feladat volt csak kilenc megjelenést kiválasztani. De erről részletesebben majd csak picit később.
Bár én májusban indítványoztam, hogy Jamie Vex’d havonta egy kislemezzel jelentkezzen legalább az év hátralevő részében, a dolog nem nagyon jött be, és azóta sem jelent meg egy darab zenéje sem az amcsi nagymenőnek. Azt hiába kutattam, hogy mostanában mi lehet vele, egyelőre semmi hírem. Ellenben, a System Travel EP-nek köszönhetően elég nagy sikerre tett szert immár szóló előadóként is. (Példa: még az A38-ra is majdnem leszervezték.)

Vele ellentétben az ifjú tanoncnak, Slugabed-nek annyira talán nem jött össze a nagy áttörés. Bár igaz, épp most érkezik új, ismét eléggé eltalált kiadványa a Planet Mu-nál, korábbi lemezeit egyik-másik boltban már hónapokkal ezelőtt féláron osztogatták.

Dam-Funk kislemez sorozata, és végül az azt összegző albuma viszont óriási, megkérdőjelezhetetlen sikernek örvendett. Ma már boldog-boldogtalan ismeri a Toeachizown koktélozós pálmafás lazaságát és alig volt olyan neves oldal, amely valamilyen módon ne említette volna meg a napszemüveges-copfos producert az év végi listáiban.

Dimlite, ahogyan azt sajnos már megszokhattuk, azóta is csak apró cseppekben adagolja a kiadványait. A vele véget érő All City sorozat hatalmasat aratott, ezen fellelkesülve, 2010-re két sorozattal is készült a skót kiadó. A sokat ígért 2009-es album viszont végül, úgy ahogy volt, megfelelő kiadó hiányában a süllyesztőben végezte (najó, egy-két számot átmentett más kiadványokra). Idénre viszont már szerződése is van a Stones Throw kistestvérénél, a Now-Again Recordsnál, ahogyan azt már korábban jelentettük. Most már csak hetek kérdése és érkezik kislemeze, amit majd Prismic Tops névre keresztelt albuma követ, várhatóan csak az év második felében (promo video hangklippekkel itt).

Mike Slott szinte egy albumnyi saját anyaggal jelentkezett az ősszel, ami szintén learatta a maga babérjait. Én mondjuk nem hallgattam túl sokat, félek, egyre inkább olyan területekre fog elkalandozni, ahova én már nem tudok utánamenni. Bár az is lehet, hogy csak nem hallgattam meg elégszer.

Nosaj Thing az előző részben tárgyalt szereplők közül (mondjuk Dam-Funk-kal holtversenyben) azt hiszem a legnagyobb nyertes. A Drift hatalmas hit volt. Az egész világ az egekig magasztalt egy újabb los angeles-i producert, aki eközben komplett világkörüli turnéra indult egy elképesztő audiovizuális show-al. Sikere szakadatlanul kitart máig is, szabadidejében pedig fűnek-fának remixel, Radiohead –től, The XX-en, Flying Lotus-on és Boris-on (!) keresztül egészen Charlotte Gainsbourg-ig és vissza. Ezen kívül kiemelt fontosságú hír, hogy a Real Your Nature sorozatunknak sikerült sűrű naptárába beletuszkolni Nosaj Thing-et is, úgyhogy mindenki karikázza be március 11-ét. (Épp hallgatom a Drift-et és muszáj leírnom, mennyire eszméletlen apró dolgok adnak hozzá az érdemeihez. A Light#2 cinjei például teljesen kicsinálnak. Semmi logika nincsen bennük. De semmi. Nem tudom, hogyan, és miért jutott eszébe így belerakni, de zseniális.)

Végül pedig Paul White, aki azóta is ontja magából a kiadványokat. Ha valaki kíváncsi a munkáira, elég egy limitált single-jét, esetleg egy kislemezét megszereznie ahhoz, hogy teljes képet kapjon, miről szólnak a zenéi. Bár én is megvettem már több kiadványát is, mégsem túlzás szerintem azt állítani, hogy egyik kiadványa pont olyan, mint a másik. Csak remélni lehet, hogy a Now-Again-en megjelenő új albuma legalább egy fél fokkal összeszedettebb lesz, és végre elfelejti, hogy egy jó loop már elég a hallgatóságnak.

Bal oldalon Asura és albumának borítója, jobb oldalon pedig Nochexxx, és 10-20 lemezének borítói.

Rátérve az aktuális kiadványokra, elsőként kezdjük egy nem túl ismert, azonban meglehetősen friss és értékes kiadvánnyal. Asura azonos című, debütáló albuma hangzását tekintve keveri az idm-et, az electronicat és a hip-hopot, de elvétve találkozhatunk ambient és house szerű szerzeményekkel is. A stílusokon kívül ráadásul a tempóval is elég szabadon bánik, így könnyen találunk egészen lassú, de akár dubstepnek is kikiáltható zenéket a darabjai között. Ami a legfontosabb viszont, hogy újoncunk nem elégszik meg egy-egy jó dob mintával, vagy egy húzósra sikerült loop-pal: zenéi igazán összetett felépítésűek, hangzásuk pedig pontról pontra megtervezett. Ez a nagylemez leginkább azoknak fog bejönni, akik szerelmesek voltak a tavalyi Nosaj Thing-be és emellett a korai Four Tet-szerű downtempo zene sem rettenti el őket. Csak míg Nosaj Thing világa csillámlóan pontos, tiszta hangokból áll, addig Asura albumát inkább a lo-fi, egymásba folyó zenék dominálják. Elkeseredni persze nem kell, az össze-vissza röpdöső dallamokból, arpeggiokból azért itt sincsen hiány. Kiváló aláfestés például egy dolgos nap álmos reggelének elindításához (kipróbáltam, egy-két hete a Feathers az ébresztőm). Tökéletesnek éppen nem tökéletes, de mindenképpen remek teljesítmény egy debütálótól egy ilyen mély, átgondolt kiadvány. Kíváncsi leszek mikor hallunk felőle legközelebb.

Egészen más célt tűz ki maga elé Nochexxx, aki Sensational nevű rapperrel egyesítette erejét annak érdekében, hogy az új Werk kiadvány igazán nagyot robbanjon. A héten már emlegetett Werk Discs nem új az instrumentális hip-hopok terepén. Legújabb igazolásuk eredményeként Nochexxx totálisan elmeroggyant Smashing Your System-ébe futhatnak bele az érdeklődő fülek. Talán most kivételesen helytálló lesz az általánosítás, ha azt mondom, a Werk mindig, minden stílus tekintetében külön utakon jár. Nincs ez másként Nochexxx esetében sem, akinek két száma nagy valószínűség szerint nem lesz hatalmas közönség kedvenc. Az egész olyan mintha egy vidéki búcsúban, nem kevés sör elfogyasztása után felültünk volna egy megbuherált körhintára. Idióta, villódzó fények, valami totál idegesítő zene, ráadásul az egész folyton csak körbe-körbe megy, te meg nézheted az egyfolytában előtted ugrándozó Bambi figuráját, ahogy hülyén vigyorog a semmibe. Nochexxx-ék nagyjából ugyanezt a hatást váltják ki belőlem, kivéve, hogy ők erre szándékosan játszanak rá, és ez, bármilyen furcsa is, az előnyükre válik. Nagyot mondani nem akarok, de ettől ultra laza lett az egész korong. Nagyjából azt az irányt képzeljétek magatok elé, amit Mark Pritchard hozott a Wind it Up megaslágerével, azzal a különbséggel, hogy itt még három fokkal egyszerűbbre és ironikusabbra vette a képletet mindenki. Persze nem véletlenül írok róla: az oldskool dobgépekre és meglehetősen szimpla, 4/4 ütemre alapozó két zene a maga nemében tökéletesen szerethetőek és példanélküliek. Az a friss íz pedig, az a kis felszabadultság, amit ez az apró kiadvány elhoz nekünk, bármelyik zenei világra, bármelyik hallgatóra ráfér.

Hasonlóan egyedülálló előadó 10-20 és kiadója a Highpoint Lowlife is, ahol a szerző kislemez sorozatának második része megjelent még decemberben. Rögtön a zseniális debütáló albuma után, Ed ismét belevetette magát a munka kellős közepébe, és készült a több EP-ből álló szériára, amelyet a földrajz ihletett. Az összefoglaló címük Landforms, a decemberben megjelent, második darab pedig a Lake nevet viseli. Ennek megfelelően a kiadvány tele van zúgó vízfolyamokat idéző hangokkal. Hibátlan kivitelezés, aprólékosan kidolgozott hangok, és érdekes ötletek jellemzik a kiadványt, ami remekül egyensúlyozik a táncparkettre szánt és az otthon hallgatandó zenék közötti határon. Egy fokkal kísérletezőbb kedvű tehát, mint amit megszokhattunk ezekben a berkekben, az IDM és electronica, sőt a dubstep (GolgothA) hatásai sokkal jobban átütnek, mint máshol. A Landforms hátralévő két kislemeze a februárra, illetve áprilisra ütemezett Mountain és Isthumus.

10-20, a középen terpeszkedő Thornton tesók, illetve jobb szélen nagylemezük borítója.

A Clipse-t valószínűleg többen is jól ismeritek. A testvérpár, Gene “Malice” Thornton and Terrence “Pusha T” Thornton már a 90-es évek eleje óta a pályán vannak. Első albumuk, a Lord Willin’ 2002-ben, majd a Hell Hath No Fury 2006-ban került az utcára, kitaposva az utat a harmadik nagylemezüknek, amely tavalyi év decemberében jelent meg a Columbia gondozásában. Ahogy arra számítani lehetett, nagyrészt a Til the Casket Drops esetében is teljesen felesleges a szövegekre pazarolni a figyelmet. A nagy keréktárcsáknál, formás seggeknél és a kiakirály szóképeknél most is kimerül az eszköztár. (Persze ki akarná Clipse-t hallgatni, amint éppen siránkozva vallja be egy balladában, hogy az apja verte gyerekkorában.) Ez persze vicces, de egy idő után talán túl fárasztó. Attól viszont, hogy a szövegre nem figyelünk, a szövegelés, mint auditív élmény, lehet jó. Ha pedig végignézem az albumon szereplő rapperek sorát, azt kell mondjam, bármelyiküket szívesen elhallgatom egyenként akár fél óráig is, egészen addig amíg ilyen istentelenül laza, arcba mászó alapokra nyomják. Pharell és haverjai, amellett, hogy elég jól értenek az ilyesfajta zene írásához, a lazaság legkiválóbb mintapéldái. A banda sosem esik ki a szerepéből és szinte hiba nélkül teljesítik a harmadik albumot is. Mindezt ráadásul egy teljesen felfrissített hangzással hozzák. Így például, csak, hogy párat kiemeljek, a Footsteps-nél vagy a Kinda Like a Big Deal-nél nem érdemes jobb zenét keresni egy kosárpályán való keménykedéshez, a Counseling vagy az I’m Good pedig tökéletes Pharell féle popszámok, amik kapcsán még a Sa-Ra is könnyen eszünkbe juthat.

Szintén kulcsfontosságú kiadó a glasgow-i All City Records, amely tavalyi 7×7 sorozatának bődületes sikerén felbuzdulva idén két szériát is útjára indított (Mint ebből a cikkből is kiderül, nem ők az egyetlenek, akik ilyen sorozatokban gondolkodnak mostanában). Egyik sorozatuk havonta egy 10’-es lemezzel fogja megajándékozni a műfaj szerelmeseit. Ezeken a lemezeken kizárólag los angelesi előadókkal fogunk találkozni, lemezenként egészen pontosan két-két producerrel, illetve általában négy-négy szerzeménnyel. A másik sorozat nagyjából a tavalyi 7×7 mintáját követi: ugyanúgy 7’-es kislemezekről van szó, valamint ez a széria is a világ minden tájáról gyűjti össze szerzőit. Ez utóbbinak nyitókiadványa az Om Unit féle Lightgrids, amin rögtön három számot is találunk, köztük egy remixet Illum Sphere szereplésével. Sok minden egyelőre még nem változott a tavalyi sorozat óta. A szintetizátorok szintetizátorok maradtak, a lábdobok lábdobok maradtak. Ami viszont ezt a sorozatot is sikeressé teheti, az a jól kiválasztott, igazán különböző egyéniségek bemutatása. Én egyelőre bízom az All City-sek ízlésében, akik tavaly igazán meggyőző lemezeket hoztak, és egyelőre ezzel a kiadvánnyal sem okoztak csalódást. Az első részen szereplő szerző, a korábban 2tall néven ismert Jim Coles már a 90-es évek vége fele aktív dj és producer volt. Korábbi előadóneve alatt két albuma is megjelent, ebből az egyik ráadásul egy Georgia Anne Muldrow-val és Dudley Perkins-szel közösen készített nagylemez. Új álnevén elsőként a Joker féle Digidesign remixe bukott a felszínre, noha augusztusban, Plastician Terrorhythm nevű dubstep kiadóján érkeznie kellett volna egy három számos kislemezének. Legújabb, All City-s kiadványa tökéletesen hozza a megkívánt szintet. Túl nagy dolgok nem történnek persze, de ezt nem is mindig várja el az ember. A két szám a kellemesen folydogáló dallamaik miatt leginkább egy éjszakai autózás, vagy mondjuk egy nyári, függőágyban ejtőzős szombat délután hangulatát juttatják eszembe. A Lightgrids és a Lavender is remekül szól, kényelmesen andalogva nyitnak meg egy remélhetőleg hasonlóan színvonalas sorozatot.

A széleken Om Unit illetve Dibiase & Pudge artwork-ök, középen pedig a a szorgoskodó Dibiase.

Dibiase és Pudge öt-öt szerzeményét, illetve egy közös alkotását mutatja be az All City imént említett másik sorozatának első fejezete, amely kizárólag az angyalok városának producereire fókuszál. Dibiase, bár már jó ideje foglalkozik hasonló zenék írásával, tavaly jelentette meg első zenéjét (May the Force) egy másik, a Fat City égisze alatt indított sorozaton. Dibiase hozza az ingyenes beat tape-jein már hallott stílust. Hangzása figyelemre méltó, és könnyedén bírja bólogatásra a hallgatóságot, ennél többet azonban nem igen kínál. Pudge formulája viszont azt hiszem némilek komplexebb: ő inkább a korai Hudson Mohawke és Mike Slott zenék stílusát követi, így nálam nem kérdés, hogy ki nyeri a két producer párharcát. Bár Dibiase Thrilla Time Slime-ja elég pattogós a Pudge féle Arab Incense, Awn my Dawn és Satta Marijuana mind-mind emlékezetes zenék.

Mint azt a bevezetőben említettem, most már tényleg érkezik Dimlite friss anyaga. Az új Dimlite albumra már csak pár hónapot kell várni és már itt is van. Megkönnyítendő a most már végképp kínzó várakozást, Dimlite a saját bandcamp honlapján 5 euro-s minimál árért közzétette két zenéjét, amik eredetileg a 2009-re szánt, végül azonban sajnálatos módon elvetett albumára készültek. Ez a két szám a Roo és a Feedback Children. Dimlite pedig, ha hiszitek ha nem, már megint nem tudott hibázni. Sőt, a Roo-val talán még picit felül is múlta önmagát. Ez a zene egy eszméletlenül eltalált kombinációja az éteri az éteri jazz-nek, és az igazán lassú tempójú hip-hopnak. A fuvolából, énekből, kényelmesen huppanó dobokból és jobbra-balra pattogó szintetizátorokból meg még ki tudja miből álló zenén egyszerűen nem találni fogást. A kiadvány másik száma a Feedback Children, ami már inkább való a táncparkettre is, bár biztos vagyok benne, hogy ezt is csak kevesen vállalnák be. Széjjelvagdosott üvöltések, szaxofon, szúrós dobok, egy eszméletlen trippy kiállás, örvénylő ütemek. Egy szóval: Dimlite nálam továbbra is megfoszthatatlan a trónjától, a közelébe érni is csak keveseknek sikerül.

Dimlite saját kiadású kiadványának borítója, illetve Mux Mool és Shlohmo egy-egy képe.

A Mux Mool előadónév mögött álló Brian Lindgren minnesotai producer, bár nem tartozik a legelismertebbek közé, több kiadványt is a háta mögött tudhat. A színen csak 2008-ban tűnt fel zseniális, Drum című kislemezével. Ott, mint akkoriban olyan sokan, az IDM-et és a hip-hopot egyenlő arányban elegyítette, miközben az egészet teletömte valódi dobokból, gitárokból és zongorából származó hangmintákkal. Azóta sajnos egyre bizonytalanabbul hozza a minőséget. Új, két számos kiadványán sem sikerül a maximumot adnia. Bár a Hog Knuckles remekül indul, végül eléggé csöpögős dallamokba csap át. Hasonlóképp furcsára sikerült a címadó szám is, amiben valami oknál fogva a Harmonic 313 féle robot hangot, és a spanyol gitárjátékot próbálta meg jól házasítani Mux Mool. Igaz, ezt nem fogom éjjel-nappal hallgatni, azért reménykedem, hogy feltűnik még majd olyan kiadvánnyal, amit megint körbe-körbe játszhatok.

Az első részben elmulasztottam felhívni rá a figyelmet, hogy a hip-hopnak ez az ágazata rengeteg ingyenes kiadványt termel ki magából. Már akkoriban is, nap mint nap kerültek fel egész albumnyi hosszúságnak megfelelő beat tapek a világhálóra. Bár az esetek elég nagy többségében többé-kevésbé sablonos és/vagy rosszul szóló kiadványokról beszélünk, mindig érdemes alaposan szétnézni köztük, mert akár olyan gyöngyszemekre is bukkanhatunk, mint amilyen Shlohmo első pár megjelenése. Ha eddig kimaradt volna, az Error Broadcast nevezetű internetes kiadónál megjelenő Shlo-Fi című kislemezét mindenképpen szerezzük be. A most tárgyalt, Shlomoshun Deluxe kiadvány, bár szintén EP-ként funkcionál, nem kevesebb, mint tizenkét számot tartalmaz, aminek csupán harmadát teszik ki a Low Limit, Fulgeance, Devonwho és Tokimonsta által elkövetett remixek. Bődületesen béna előadónév és borító, de ne ijedjetek meg, a zene a helyén van. Előbbi kislemezével összehasonlítva azt lehet mondani, ez a kiadványa kevésbé éteri, kevésbé érzelmes. Itt már sokkal több a dubstep szerű durvaság és gyakrabban bukkannak fel a Rustie féle zsongó szintetizátorok is. Ha valaki már unná Harmonic 313 tavalyi albumát, füleljen rá erre, ennél jobb pót-Pritchard nem kell. Töltelék zene itt sincsen, így ha valakinek ez a zsánere, ne mulassza el beszerezni az új Shlohmo-t, a fiatal srác ugyanis tényleg a stílus legjobbjai közé tartozik.

És hogy a következő hónapokban milyen finomságokra lehet készülni? Nos, hamarosan ismét új kiadvánnyal érkezik Dibiase, Illum Sphere és 10-20 is, valamint egy régi ismerőssel, Take-el is újból találkozunk majd az All City sorozatán. Itt hamarosan helyet kap Muhsinah és a producerként már valamelyest ismert Knxwledge is. Éppen érkezik a Warp-on Babe Rainbow debütáló, hét számos kislemeze, ami bár főleg sötét dubstepeket rejt barázdáiban, azért ezen sorok olvasóit is érdekelheti. Szintén kevésbé ismert előadó az Oddisee-vel gyakran dolgozó Tranqill névre hallgató rapper, aki Paul White One-Handed Music-jánál adja majd ki első EP-jét. Ami a japán hip-hopot illeti, az eszméletlen jó tavalyi album után két kislemezt is kiad majd Mabanua, bár igaz, akik az albumot ismerték, azok csak két új számmal találkoznak majd. Ezen kívül több széles körben ismert nagyágyú is új albummal jelentkezik tavasszal. Így a The Roots, Flying Lotus, a Mark Pritchard és Steve Spacek közös formációja, az Africa Hi Tek, Gonja Sufi, illetve az új albumán ismét milliónyi értékes előadóval közreműködő Erykah Badu is verseng majd a kegyeinkért.

(Végezetül, akinek ennyi ajánlás nem lett volna elég, íme pár előadó, akik szerintem emlékezetes kiadványokat jelentettek meg az utóbbi pár hónapban: Illum Sphere, Mabanua, Lone, Madlib,Dizz1, Subtitle, Shafiq Husayn, Shuanise, Sa-Ra Creative Partners, Bullion, Grooveman Spot, José James, Oh No)

Reklámok
Hip-Hop: Metszet #2

Hip-Hop: Metszet #2” bejegyzéshez ozzászólás

  1. mennyi minden! korrekt cikk, asura nagyon kellemes (ja és 27-én jön hozzánk, ha valakinek megjött volna a kedve hozzá…)
    mux moolhoz még annyit, hogy a ghostly oldaláról le lehet tölteni az új viking funeral epjét, egy hallgatást simán megér!

    jaés van egy jó hírem neked jamie vex’d felől, kuedo néven jelenik meg hamarosan az epje a planet munál, starfox címmel

  2. eyto szerint:

    A kuedo ő?? ahhh ahhh! akkor nem véletlen ilyen jó, kedd-szerda fele tervezte írni róla! …remek!
    Egyébként… Asura-t én is beszívtam, de sajnos aki érkezik, az egy psy trance-es Asura. (ha nem tévedek) Már én is nagyon örültem, mert akkor pont otthon leszek. (nade azért mary anne sem lesz szar)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s