BT – These Hopeful Machines

BT

These Hopeful Machines

(Black Hole; 2010)

Értékelés: 2,1

 

 

 

Brian Wayne Transeau élő legenda az elektronikus tánczenében. Ő volt az első amerikai producer, aki képes volt masszív kereskedelmi sikert elérni a munkásságával, minek köszönhetően már a kilencvenes évek közepén keresett és óriási név volt a műfajban, ráadásul még így is nagyon sokáig képes volt földalatti, peremmentalitással zenét írni, így tulajdonképpen az utolsó, 2003-as művészalbuma is bőven vállalható volt, noha stílusbeli újdonságokkal nem állt elő már. BT az elmúlt hét év alatt több filmzenét is elvállalt, elmélyült az elektronikával keresztezett rockzenében, feltűnt Tiesto mellett, és csinált egy állítólag nagyon jó konceptalbumot is (számomra ez rejtély), így egy dolog biztos volt: ha a These Hopeful Machines nem is lesz jó, az fix, hogy rengetegen meg fogják hallgatni. Még az olyan, rég nem rajongók is, mint én.

Őszinte leszek, én csupán annyit vártam a These Hopeful Machinestől, hogy legalább egy hallgatható szám legyen rajta, és ezt végülis megkaptam. Ettől eltekintve viszont az album borzalmas. Nem azért, mert rettentően rosszak lennének a számok (mondjuk vannak olyanok is), hanem mert hallgathatatlanul hosszúak. Tizenkét felvétel van két lemezen, száztizenkét percben, ráadásul úgy, hogy az egész bőven elfért volna ötvenben is – és akkor még lehet, hogy jó is lett volna. Rengeteg a rendkívül monoton, semmitmondó rész mindkét korongon, s mire kibontakoznának a dalok, az embernek elege lesz a lelketlen zakatolásból, és inkább lépteti a lejátszót úgy, hogy már a többi dalba csak bele-belehallgat, hogy kiderítse, lesz-e egyáltalán bármi is belőlük. Pedig érződik, hogy BT-t még nem lenne szabad leírni. Mi sem támasztja ezt jobban alá, hogy az első dal első harminc másodpercében minden olyan klasszikus effektet felvonultat, amit ő talált ki, és mára millióan átvettek, ráadásul az ezekből kibontakozó Suddenly egy nagyon kellemes felvétel. S ez elmondható még igazából néhány darabról (The Emergency, The Light Of Things), de tíz-tizenkét perces hosszukkal ember nincs, aki rendesen végighallgatná ezeket – holott például a zárójelben említett példák egy-egy röpke pillanatra képesek ismét szerethetővé tenni a trance-t.

A legnagyobb csalódást azonban nem ez, hanem a dalszövegek okozzák. BT régen sem volt feltétlen erős ebben, de ennyire buta dolgokat azért nem adott ki a kezei közül (a 2003-as simply being loved is more than enough jelmondat bőven elég volt anno). Nem egyszer a Dirty Vegas jut eszembe a sorokról, de míg Harriséknek jól állt a cukormázas egyszerűség, addig BT-nél megbocsáthatatlan. A Forget Me-ben komolyan gondolta, hogy a páréves kislányával énekeltessen fel olyan sorokat, mint life is just a beautiful mistakesometimes more than we could takeI don’t know what you want me to be, I don’t want to be perfect anymore? Mert rettentően kiábrándító. Elfnek kinézni egy ilyen ciki borítón meg aztán pláne.

Advertisements
BT – These Hopeful Machines

BT – These Hopeful Machines” bejegyzéshez ozzászólás

  1. gyurmapok szerint:

    huh.. én eddig is találtam kifogást mindig, hogy miért halogassam a meghallgatását, ezekután nem tudom mikor szánom rá magam. mondjuk előbb-utóbb muszáj átesni rajta, így legalább már végképp nem várok semmi jót :)

  2. tüsi szerint:

    Már ne is haragudj, de BT pont nem a tutyimutyi popzenéről híres, amiben ő alkot, az éppenhogy a hosszú számokról szól. És ez csak egy pont.

    Kicsit tájékozódj, mielőtt ilyeneket írsz. Én sem szerelek űrhajókat, mert nyilván baromira nem értek hozzá, de attól még nem okoskodok, és nem oktatom ki kilométerekről a többieket.
    Ismerni kellene egy kicsit BT-t, mielőtt meghoznád a magvas konklúziót.

  3. Meggyesi Norbert szerint:

    Kedves Zoltán!

    Kicsit meglepett az írásod, főleg annak tükrében, hogy állításod szerint 13 éve ismered…
    Ha bizonyos kiadványairól csak hallomásból értesülsz, akkor lehet nem is vagy méltó arra, hogy egy ekkora művészről írj kritikát.Hogy lehet olyat írni egy >Főbloggerneklelketlen< zakatolást egészen másképp hallanád…

    1. Meggyesi Norbert szerint:

      Hogy lehet olyat írni egy Főbloggernek, hogy “… és csinált egy állítólag nagyon jó konceptalbumot is (számomra ez rejtély)”
      Az általad említett lemez 2006 ban jelent meg This Binary Universe címmel és könnyen lehet hogy Neked ez kicsit magas lenne, mert az ambienttől az szimfónikus zenekari megoldáson át egészen a jazzig húzza a határokat…Hogy lehet úgy zenét hallgatni, hogy beletekersz, és nem várod meg mi lesz belőle?Ráadásul így mersz kritikát írni?Ha legalább fele annyira értenél hozzá, mint ahogy előadod magad, akkor tudnád azt is, hogy minden stílusnak megvannak az írott, és íratlan szabályai.Akkor talán a lelketlen zakatolást is másképp hallanád…

  4. Meggyesi Norbert szerint:

    Kedves Zoltán!

    Kicsit meglepett az írásod, főleg annak tükrében, hogy állításod szerint 13 éve ismered…
    Ha bizonyos kiadványairól csak hallomásból értesülsz, akkor lehet nem is vagy méltó arra, hogy egy ekkora művészről írj kritikát.
    Hogy lehet olyat írni egy Főbloggernek, hogy “… és csinált egy állítólag nagyon jó konceptalbumot is (számomra ez rejtély)”
    Az általad említett lemez 2006 ban jelent meg This Binary Universe címmel és könnyen lehet hogy Neked ez kicsit magas lenne, mert az ambienttől az szimfónikus zenekari megoldáson át egészen a jazzig húzza a határokat…Hogy lehet úgy zenét hallgatni, hogy beletekersz, és nem várod meg mi lesz belőle?Ráadásul így mersz kritikát írni?Ha legalább fele annyira értenél hozzá, mint ahogy előadod magad, akkor tudnád azt is, hogy minden stílusnak megvannak az írott, és íratlan szabályai.Akkor talán a lelketlen zakatolást is másképp hallanád…

  5. ez a főblogger megnevezés tetszik, de akkor legyen már főblogger úr, az még koolabb \m/

    valószínűleg az a baj velem, hogy már legalább tíz éve nem vagyok benne a trance-ben, meg az istenkultuszában, így van bőr a pofámon azt mondani egy ekkora művész (isten) lemezére, hogy szar. de hát tényleg az. nyilván nem fogok magyarázkodni, meg bizonygatni, hogy én mennyire szerettem a 90-es években bt-t, ezt vagy elhiszitek, vagy nem, de aki az eddigi szólólemezei után képes azt mondani a these hopeful machinesre, hogy jó, az vagy elvakult rajongó, vagy egyszerűen hülye.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s