Peter Van Hoesen – Entropic City

Peter Van Hoesen

Entropic City

(Time To Express; 2010)

Értékelés: 7,9

 

 

 

Peter Van Hoesen debütáló albumát vártam legjobban az utóbbi hónapokban: a tavalyi Labyrinth-fesztiválról olvasott beszámolókban kivétel nélkül dícsérték a belga szerzőt, és az Entropic Cityt megelőző Entropic Minus Six ep is nagyon rendben volt. A kész albumot már egy hónapja hallgatom, és még mindig nem untam rá.

Lehet, hogy a címe miatt, de jó úgy értelmezni az Entropic Cityt, mintha Peter Van Hoesen egy izgalmas körútra hívna minket a saját világába. E képzeletbeli utazásnak a megtervezése nagyon tetszik: nem kifejezetten az A pontból B-be való eljutást favorizálja a szerző, hanem sokszor egyszerűen felemel minket a magasba, hogy madártávlatból, összefüggő egészként lássuk a szürke tereket és füstös gyárkéményeket, majd e helyek közt egészen addig cikázunk összevissza, míg nem annyira beleszédülünk a kavarodásba, hogy már mi is e világ szerves részének érezzük magunkat. Meglehetősen zord a környezet; elhaló dubok visszhangoznak kihalt csarnokokban és rozsdás fémek csörömpölnek mindenfelé, ráadásul időnként szennyezett ambient hangok érkeznek fuvallat formájában az égből, még koszosabb, még ködösebb árnyalatba borítva mindent. Az összhatás miatt sokszor eszembe jut a tavalyi Ben Klock album, habár azt inkább a variáló hajlama miatt szerettem nagyon, illetve valamilyen meghatározhatatlan okból kifolyólag – lehet, hogy az erős pulzálás teszi – Alva Noto Xerrox Vol. 2 című munkája is beugrik egy-egy áramvonalasabb résznél.

Az Entropic Citynek erős tulajdonsága a dinamizmus. A tempó gyakran változik, és nem feltétlenül a gépszíjas technók viszik előre élvezetesebben a lemezt. Az Into Entropy a leglassabb téma az albumon, de mégis az egyik legsokatmondóbb, legérdekesebb. A Republic szörnydubjai rabul ejtőek, ezzel szemben a Dystopion Romance nyugalmat és szépséget sugároz egy olyan helyen, ahol ezek a fogalmak valószínűleg értelmezhetetlenek. A Quartz #1 undorítóan nyers kaszabolás, mégis rettentően vonzó, a Testing A Simulacrum pedig négy perc a tervezőmérnök szerepében, aki folyamatosan figyeli a város minden zugát, természetellenes jelenségeket keresve. Peter Van Hoesen szinte minden esetben fenn tudja tartani a feszültséget, a drámaiságot a felvételekben, és a nyüzsgés is állandónak tekinthető, így a lemezben van akkora löket, hogy kellő hangulattal gond nélkül le tudja vinni az egy órát. Azt sajnálom egyedül, hogy van két-három olyan rész (pl.: Closing The Distance / Toy Universe; Strip It, Boost It), amit kevésbé lehet átérezni, és így nem tökéletes az Entropic City teljesen. Mindazonáltal, Peter Van Hoesen kellőképpen tanúbizonyságot tesz arról, hogy ott van a helye a techno mai innovátorai közt: az elvétve előforduló gyengébb részek sem tudnak annyira visszavenni a hangulatból, hogy az Entropic Cityre ne tekintsük az új évtized egyik első fontos techno kiadványaként.

Advertisements
Peter Van Hoesen – Entropic City

Peter Van Hoesen – Entropic City” bejegyzéshez ozzászólás

  1. pull_the_handle szerint:

    engema techno sosem tudott megfogni, de most elkezdtem ezt a lemezt és nagyon beszippantott. valahogy a 4/4-től olyan kínos érzésem támad folyton, de itt teljesen hipnotikusnak hat

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s