Optimo (Espacio) – Fabric 52

Optimo (Espacio)

Fabric 52

(Fabric; 2010)

Értékelés: 8,2

 

 

 

1997-ben két skót dj, Keith McIvor és Jonnie Wilkes (vagy művésznevükön JD Twitch és JG Wilkes) álmodott egy merészet, és létrehozták saját bulisorozatukat vasárnaponként Optimo (Espacio) névvel Glasgow hosszú múltra visszatekintő diszkójában, a Jamaica Streeten található Sub Clubban. Egy irányelvük volt csak: a szettjeiknek lehetőség szerint minél változatosabbnak kell lennie, megmutatva a partizóknak, hogy nem csak az éppen aktuális house és techno zenékre lehet a legnagyobbakat bulizni. Ennek eredményeként az elmúlt tizenhárom évben történelmet írtak. A hírnevük túlnőtt az elektronikus zene határain, így például foglalkozott velük a Guardian és a BBC, a tengerentúli Pitchfork pedig nemes egyszerűséggel a legjobb dj duónak nevezte őket 2006-ban.

A két lemezlovas az 1980-as évek közepétől kulcsszerepet töltött be a glasgowi földalatti partiélet alakításában, azonban akkor még annyira más volt a hozzáállásuk a zenéhez, hogy nem tudtak elképzelni semmi közöset. Wilkes nagy jazz, funk és reggae rajongó volt. Ezzel szemben McIvort az electro és zajrock közeli zenék nyűgözték le, illetve élt-halt az 1980-as évek hajnalán végbement New York-i punk funk mozgalomért – ennek ékes bizonyítéka, hogy az Optimo nevet a nagyhatású Liquid Liquid kvartet hasonló című felvétele ihlette. A kilencvenes években McIvor belezúgott a technóba, és megalapította a Pure nevű klubot, ami például Jeff Mills, Richie Hawtin és Green Velvet első európai fellépésének a helyszínét jegyzi. Az évtized közepére ez hozta össze őket: mindkettejüknek elege lett abból, hogy a dj-k gyakorlatilag csak egymás legújabb zenéit játszák. Hiányolták a kreatív ötleteket és izgalmas időbeli utazásokat a szettekből, ezért úgy döntöttek, hogy ha senki más nem, akkor majd ők e szerint fognak felmenni a pultba játszani.

Az azóta eltelt közel másfél évtizedet bőségesen dokumentálták mixlemezek formájában, így azok is könnyedén betekintést nyerhetnek az Optimo (Espacio) világába, akik soha nem jutottak el a skót fővárosba. E kiadványok önmagukban vetekszenek az elektronikus zene legértékesebbnek tartott mixsorozatával, a DJ-Kicksszel. Például a Walkabouton Wolfgang Voigt nyersebb technójának életet adó Grungerman alteregója találkozik a japán sludge/doom metál élenjáróinak tartott Borisszal, miközben a finn kísérleti színteret létrehozó Pan Sonic, Alan Vega Suicide-projektje és a Black Dice buliznak a háttérben. A Sleepwalk című nyugodtabb összeállításukban többek közt a Coil, Brian Eno, Arthur Russell és Mulatu Astatke italoznak békésen hajnalig, a szürreális Psyche Outban pedig saját határaikat feszegetik a Throbbing Gristle, a Temptations, Fast Eddie, Herbie Hancock és sok más, egymással homlok egyenest szemben álló művésszel.

A legújabb mixüket a Fabric felkérésére készítették. Mivel a Fabric alapvetően táncorientált szetteket vár, ezért a szelekció ehhez alkalmazkodik, egy újabb oldalát ábrázolva így az Optimo (Espacio)-nak. Az alkotómódszer természetesen ettől még nem változott: jobbára az 1980-as évek elejére datálható new wave és minimal előadók, a Basic Channel dub technója, Matias Aguayo és Rebolledo Argentínában alapított Bumbumbox-kollektívája, a UK funky legizgalmasabb nevei és persze a house/techno színtér kevésbé ismert, de annál fontosabb figurái barátkoznak egymással. A felhozatal így bőséges – huszonkét felvétel szól hetvenhat percen át –, de ahelyett, hogy fejetlenség és káosz uralkodna, McIvor és Wilkes úgy gyúrja egymásba két lemezjátszóval a zenéket, mintha ennél magától értetődőbb dolog nem is lenne a világon.

Emiatt zseniális továbbra is az Optimo (Espacio). A Fabric 52 harminc évet utazik időben, de mégis kortalanul szól, 2010 helyett simán készülhetett volna akár mondjuk 1997-ben is. A Cumbia Moderna De Soledad Shacalao című zenéjére úgy van felkeverve a Tyrell Corporation Together Alone-ja, hogy a váltás pillanatában a hallgató átérezheti újra azt a posztrave őrületet, amit Mory Kante Yeke Yekejének a Hardfloor remixe okozott a múlt évezred végén. A Knife-ból ismert Oni Ayhun (Olof Dreijer) felvételének Levon Vincent Love Technique-jével való ütközése a szépség és a szörnyeteg egymásra találása: zajos, fröcsögő electrót szelidítenek meg gyönyörű, melankolikus szintihangok kiegyensúlyozott négynegyedekkel. A Crazy Cousinz Inflation című örökzöldje hibátlanul mutat be mindent három percben, amivel a UK funky irányzat tavaly hatalomra tört, Spencer Parker és Locussolus újdonságai pedig továbbra is igazolják, hogy miért beszél még mindig house revivalről mindenki.

Egyszer Derrick Mayről azt mondták, ő azért tökéletes dj, mert nem csak jó ízléssel játssza egymás után a zenéket, hanem egyenesen dalra fakasztja őket. Keith McIvor és Jonnie Wilkes ezt egy teljesen másik dimenzióban csinálja. Rengeteg arca van ennek a mixüknek is, de egy valami állandó: az áramlás. Nincsenek jó és jobb részek, az egész Fabric 52 ugyanabban a mederben folyik végig, amiben elindul a Fad Gadget perverzségével és Prins Thomas űrhajójával. Minden száma tökéletes, minden pont annyi ideig szól, hogy a hallgató még ne várja a következőt, és így az a meglepetés erejével következzen. S még valami: ugyan lehet, hogy sokan viszolyognak a mixlemez formátumtól, és képtelenségnek tartanak valamit hetvenhat percig tartani, de a Fabric 52 – csak úgy, mint a többi Optimo (Espacio) szett – piszkosul jól szól ismétlésen.

Reklámok
Optimo (Espacio) – Fabric 52

Optimo (Espacio) – Fabric 52” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s