Donnacha Costello – Before We Say Goodbye

Donnacha Costello

Before We Say Goodbye

(Poker Flat; 2010)

Értékelés: 5,4

 

 

 

Sok mindent bele lehet magyarázni Donnacha Costello legújabb nagylemezének a címébe. A Before We Say Goodbye leginkább tényleg egy olyan kiadványnak felel meg, ami kisebb terjedelmével csak átkötő szerepet tölt be a dublini szerző hosszúra nyúló diszkográfiájában, felkészítve minket a legutolsó felvonásra, a nagy fináléra. Kilenc felvétel fért fel rá, ezek közt a jól megszokott dallamos minimal kompozícióktól kezdve a sistergősebb ambienteken át az egészen szolíd dub szerkezetekig minden van. Costello talán önmagába akart tekinteni e számokkal, átvizsgálva a korai d1-es éveket, a Force Inc.-nek és Mille Plateux-nak leadott anyagokat, valamint saját, Minimise kiadóján tucatokban érkező kislemezeit. A Before We Say Goodbye-ról ennek megfelelően nyugodtan el lehet mondani, hogy dióhéjban elmond mindent az ír techno művészről: mikroszkópon keresztül mutatja be a hallgatónak a színtéren eltöltött tizenhárom aktív évét, és akinek netán ez lenne az első találkozása vele, az élvezetesnek találhatja a lemezt.

A Leaving Berlin című felvétel a Before We Say Goodbye legkellemesebb pillanata: könnyű minimalista techno finom melódiával és szép vonósokkal a végére, kényelmes tempóra optimalizálva, nyugodtan, kapkodás nélkül előadva. Costello a továbbiakban sem stresszel rá semmire, a többi zenében is van valami lassú bólogatásra ösztönző elem. Az It’s What We Doban ez még működik is egyszer. A kilencvenes évek teches, koktélos house zenéit felelevenítő vibe-ja és az mc spoken wordös előadásmódja felruházza a zenét egyfajta klasszikus hangulattal, ami egy ilyen hosszú ideje pályán lévő művésznél még hiteles is. Túlságosan nagy baj viszont, hogy Costello a továbbiakban sem kívánja megerőltetni magát, és lényegében elkényelmeskedi a Before We Say Goodbye-t. Ez talán a legjobb szó rá: a felvételek annyira rutinszerűen épülnek fel és annyira hibátlanok, hogy csak azt vehetjük belőlük biztosra, hogy a művész ahhoz még mindig nagyon ért, amihez már több mint egy évtizede, de egyébként semmi újat nem érezni, vagy semmi olyat, amiből legalább feltűnhetne, hogy Costello két percnél tovább gondolkodott rajta.

Protokoll albummal van dolgunk: Costellóval együtt korosodik, öregszik a hangzása a Before We Say Goodbye-on, ami kellemes nosztalgiával ruházhatná fel a kiadványt, ha nem lett volna a szerző annyira lusta, hogy legalább pár igazán élményszámba menő felvételt írt volna. Így viszont se botrányosan rossz, se nagyon jó pillanatok nincsenek: az egész egy egyszeri fogyasztásra készített, kisebb adag vegyessaláta, mindent tartalmazva, ami Donnacha Costello. A Tug című szám példázza legjobban azt az unalmas közhelyszerűséget, ami rosszindulatúan telepszik rá a Before We Say Goodbye-ra: giccses, túlságosan elcsépelt, modern dizájnos, nagyvárosi ambient soundtrack, amit a 2000-es évek elején millióan megírtak, és egy életre kiélveztük magunkat benne. 2010-ben ez nem csak egyszerűen ódivatú, de pont a Colorseries elkövetőjétől roppant kínos. Nehéz így hova tenni ezt az albumot – akkor is, ha vélhetően megtalálja majd azt a közönségét, ahol még újszerű lehet.

Reklámok
Donnacha Costello – Before We Say Goodbye

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s