dOP – Watergate 06

dOP

Watergate 06

(Watergate; 2010)

Értékelés: 7,6

 

 

 

Henrik Schwarz, az Äme és Dixon 2006-2007-ben mesterien fektették le a house zene modern európai hangzásának új alapjait, és az akkori korszellemben szerzett zenéiknek nem egy olyan követője akadt, akik mindmáig képesek közösségbe tömörülve frissíteni, és új elképzelésekkel megtoldani az irányzatot. Az utóbbi szempontból az elmúlt két év egyik legfigyelemreméltóbb formációja egy francia trió, kiknek a tagjai dOP-nek nevezik és definiálják magukat (deep & organic from Paris). A Clement Aichelbaumból, Damien Vandesandéből és Jonatham Illelből álló hármas immáron több mint húsz éve ismeri egymást, az első felvételeikre azonban mégis 2007-ig várni kellett, azonban a MilnorModern, Circus Company, Eklo és Einmalens kiadókon megjelent bakelitjeikkel rohamléptekkel lett a projektjük lokálisból globális. Ezt a folyamatot mutatja be hetven percben a Watergate 06 című gyűjteményük, ami az egyre híresebbé váló sorozat korábbi részeivel ellentétben nehezen tekinthető dj mixnek (még ha mixelt is), sokkal szimpatikusabb az idei év egyik legjobb house albumaként tekinteni rá.

Már csak azért is, mert a tizenhárom felvételből tizenkettő saját szerzemény és vadonatúj. Rengeteg a közös munka, a külsősök közt pedig jobbára a mai minimal/house szintér kedvelt földalatti alakjai találhatóak (pl.: Mathias Kaden), illetve a francia mozgalom krémje (Noze, Seuil). Úgy tűnik, hogy a dOP nagyon jól érzi magát ebben a környezetben, a zenéik egytől-egyig kiválóan illeszkednek egymáshoz, s noha a kollaborációk mellett akadnak remixek is bőven, a Watergate 06 mégis azt a hatást kelti, mintha a trió meghívta volna a stúdiójába egy közös örömzenélésre ezt a sok embert. Szolíd felvezetéssel kezdődik a kiadvány, azonban house zene létére hamar egyre gyorsabb és táncolósabb témák követik egymást, amik ama szempontból valóban rendkívül organikusak, hogy különféle hangminták ügyes beúsztatásával észrevétlenül szólalnak meg az 1960-as és 1970-es évek tradícionális francia motívumai mindenféle hangszer által. Illel ráadásul meglehetősen szabadstílusban improvizál a mikrofon előtt a számokra, ami a Khan-féle Candy Girl remixének képében ér tetőpontra, mikor is a dOP már leginkább a Black Strobe akusztikus pimpzenekarára hasonlít.

Sok fantázia és lehetőség van a Watergate 06-ban, amit a triumvirátus igen jó százalékban használ ki. Nagyszerűen mutatják be mind a művészi, mind a remixelői oldalukat, a jó keverés pedig sejtetni engedni, hogy ez a három ember (de legalábbis az egyikük) dj-nek sem utolsó. Az összeállítás egyik legnagyobb meglepetése természetesen az egyetlen nem saját felvétel (Art Of Tones feat. Jaw – Call The Shots (Motor City Drum Ensemble Remix)), ami pont azt az intenzivitást, utolsó lökést adja meg a szettnek, ami egy végső kiálláshoz és lírai levezetéshez elengedhetetlen. A felvételekbe a kiszámító szerkezetek ellenére szinte mindig került valami spontán elem, legyen szó akár valami klassz fúvós szólóról (Wareika & dOP – Play, Play, Play), akár gospelszerű kórusról (Mathias Kaden & dOP – The Ceremony). Vagyis, az előző pár év tucatnyi kislemeze után a dOP nagyobb vállalkozásban is megállja a helyét, a Watergate 06 könnyedén a névjegykártyájukká válhat az elitben.

Reklámok
dOP – Watergate 06

dOP – Watergate 06” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s