Faithless – The Dance

Faithless

The Dance

(PIAS; 2010)

Értékelés: 5,7

 

 

 

Mindegy, hogy szeretjük, vagy nem szeretjük a Faithlesst, a brit klubzenében és a világ popkultúrájában elért érdemeik tagadhatatlanok. Maxi Jazz, Sister Bliss és Rollo bő egy évtizedig mindkét fronton meg tudott felelni a rajongók és laikusok magas elvárásainak: a We Come One egyaránt volt kedvence az alkalmi rádióhallgatóknak és himnusza a progresszív house partik közönségének, a God Is A DJ mindmáig az egyik legnagyobb kereskedelmi sikert elért techno, az „i can get no sleep” kiállásával világhírűvé vált Insomnia pedig tizenöt év után is annyira közkedvelt, mint megjelenésekor. S ennél még tovább is lehet menni, hiszen a Faithless esetében legalább másik három hasonló mértékű slágert, és még vagy fél tucat olyan dalt lehet felsorolni, amikből azonnal beazonosíthatjuk Anglia egyik leghíresebb dance formációját. Szóval, tök mindegy, hogy szeretjük, vagy nem szeretjük a Faithlesst, azt mindenképp el kell ismerni, hogy már bőven letettek annyit az asztalra, hogy egy új albumtól ne kelljen szükségszerűen várnunk semmit se.

Tavaly sok helyen olvasni lehetett a szakmában, hogy amennyiben a 2000-es évek az 1980-as évek feltámadásáról szólt, akkor a 2010-es évek majd biztosan az 1990-es évek újbóli eljövetelét fogja hirdetni. Nos, én nem tudom, hogy miféle ördögi paktum köttetett az újságírók és a zenészek közt, de eddig 2010 valóban olyan, mintha megint 1997 lenne, úgyhogy a Faithless részéről eléggé észszerű döntésnek tűnt egy olyan témájú tánclemezzel előállni, ami a legnagyobb sikereik idejébe repíti vissza a hallgatót. A Dance az eddigi legegyenesebb és legegysíkúbb gyűjteményük: a reggae motívumos Crazy Bal’heads kivételével csak hat-hét perc körüli, meditatív szintiszólókkal elnyújtott progresszív trance-ek és főidős-himnikus vokál house-ok szólnak. Maxi Jazz továbbra is olyan, mint egy sikátortöltelék próféta, a hangjától még mindig libabőrösek lehetünk, és igazság szerint megjósolható, hogy ez a pali tizenöt év múlva is hozni fogja ezt a figurát, mert egyszerűen a vérében van. Sister Bliss és Rollo is a megszokott szerepükben van: noha a számok egyáltalán nem annyira jellegzetesen karakteresek, mint a korábbi Faithless-darabok, azért a kötelező védjegyként szereplő eufórikus kiállások és szándékosan nem elbutuló ütemek jelzik, hogy még mindenki érti a dolgát.

Emiatt a Dance, mint album, a formáció diszkográfiája helyett sokkal jobban elhelyezhető általános vonatkozásban a kilencvenes évek tekintetében, és a megítélése csak attól függ, hogy az 80s revival után mennyire vagyunk nyitottak/elutasítóak egy 90s revival iránt. A végeredmény ugyanis nem rossz, inkább csak kevésbé faithlesses és erőteljesebben szuperklubos. Sokkal inkább állít emléket egy letűnt korszak előtt, semmint a zenekar fénykora előtt. A Comin Around persze így is visszahozhat nosztalgikus pillanatképeket, illetve a Sun To Me lüktetésében és mindent leigázó trance szőnyegében is van valami nagyon szeretnivaló (pláne a manapság huszonöt magasságába érkező kiöregedett trancereknek), arról nem beszélve, hogy Rollo húga, Dido megint énekel két számban, amiknek akarva akaratlan hallom már az editjeiket pörögni a magyar rádiókban. A North Star ráadásul még jó is.

Reklámok
Faithless – The Dance

Faithless – The Dance” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s