2010 legjobb albumai, 1. félév

Véget ért az év első fele, én pedig a tavalyból okulva nem várok decemberig, már most átnézem az eltelt hónapokat. Bőven van miért: eddig soha nem tapasztalt, bődületes erővel indultunk, már januárban több kiemelkedő albumot lehetett hallgatni, s noha idővel enyhült a roham, a színvonal mégis magas maradt, minek köszönhetően már most majdnem annyi jó kiadványt össze tudtam szedni, mint tavaly összesen. Próbáltam ezek közül párat kiemelni, olyanokat, amik számomra meghatározóak ebben a hat hónapban. Ezek találhatóak a cikkben részletesebben kifejtve, de természetesen a toplista után egy ömlesztett, hosszabb gyűjtemény is megtekinthető azokról a zenékről, amiket még mindenképp érdemes hallgatni idén.

 

 

************************************************************

 

 

Flying Lotus – Cosmogramma (Warp)

Hivatkoztam már Mary-Anne Hobbsra, és újfent csak rá tudok: a Cosmogramma egy új zenei nyelv kezdete. A Los Angeles szétszórt kuszasága után Ellison hihetetlen módon rakta egybe legújabb nagylemezét, amin a tengerentúli újvonalas hiphop mozgalom találkozik az európai alternatív kultúrával, a végeredményt pedig valahol a messzi világűrből ellenőrizhetjük. Jazzes hatásoktól sem mentes, szikrázó szintetizárotokkal és absztrakt beatekkel telepakolt kiadvány a Cosmogramma, amin minden sokkal komolyabban, globálisabban van értelmeze, mint a szerző korábbi megjelenésein. A Daedelus-rajongók, meg úgy alapvetően mindenki, aki nyitott az újdonságra, kezdeti előnyben van, ugyanis az ilyen albumok nyitnak dimenziókapukat eddig felfedezetlen világokba. A fennmaradó kérdés meg egyértelmű: vajon meddig lehet ezt még fokozni?

 

 

Four Tet – There Is Love In You (Domino)

Kieran Hebdenben mindig benne volt ez az album, ezért csupán idő kérdése volt, hogy mikor írja meg. Nem túlzás kijelenteni, hogy a There Is Love In You a legjobb időzítéssel érkezett: a gyűjtemény a minimalista munkamódszer újkori csodája, Hebden alig pár hangból építkezve alkot vad vibrálásokat és erős impulzusokat, a lemez azonban mégis inkább gyönyörködteti a hallgatót, nem hipnotizálja. A kevesebb több-elvet használva alkot szebbnél szebb dalokat, amik légies ambientjeikkel és csilingelő hangjaikkal a Rounds és Evertyhing Ecstatic lemezekre utalnak vissza, ugyanakkor épp annyira megtalálható rajtuk az Exchange-ben és az Avatar stúdióban eltöltött improvizációs korszak hatása is, mint a Buriallal írt számok szellemisége. Az eddigi legerősebb Four Tet-album; az pedig majd idővel elválik, hogy a szerző mennyire lesz magabiztos ebben az új magasságban.

 

 

Ikonika – Contact, Love, Want, Have (Hyperdub)

Videójáték geeknek lenni soha nem volt még annyira menő, mint Ikonika debütáló munkáján, ami egy órában a PC-éra egy teljes évtizedének minden szépségét felvonultatja. A Contact, Love, Want, Have idegen fajok gigantikus méretű intergalaktikus ütközeteihez, cyberpunk akciójátékok lopakodós pályáinak feszültségkeltéséhez, valamint hálózatba kötött deathmatchek brutális mészárlásaihoz nyújt tökéletes hangaláfestést – sokszor már tényleg csak egy minigun magasfrekvenciájú kerepelése, szuperfejlett számítógépek furcsa hangjai, vagy egy lézerágyú lassú, de folyamatos tüzelése hiányzik a háttérből, és akkor Ikonikát nyugodtan ki is nevezhetnénk napjaink legszebb és legszexibb idorujának. Az legalábbis biztos, hogy ha az Omikron 1999 helyett ma jelenik meg, akkor biztosan nem David Bowie alakítaná Bozt.

 

 

Jus-Ed – Next Level (Underground Quality)

Az amerikai house zene legújabb alkotógenerációjáról Omar-S óta minimum tudunk, ám az olyan albumok, mint például a connecticuti Jus-ed Next Levelje, jelző értékkel mutatják meg, hogy ezekre komolyan oda is kell figyelni. Az Underground Quality idei gyöngyszeme azonban nem csak a stílus, hanem a szerző vonatkozásában is hatalmas fegyvertény: Jus-Ed a deep house és Chicago house jegyeket háttérbe szorítva új hangzásokkal kísérletezik, elsősorban kortárs törtütemekkel és hiphop alapokkal, de még énekel is az egyik felvételben. Minden új elképzelése beválik a Next Levelen, a lemez egyszerre dallamos és döngölős, valamint repetitív és változatos, ezzel nem csak folyamatosan lekötve a hallgatót, de rendkívül magas szinten prezentálva a house zenében rejlő kiaknázatlan potenciált 2010-ben is.

 

 

Pan Sonic – Gravitoni (Blast First Petite)

Ha lehet hinni a híreszteléseknek, akkor a Gravitoni az utolsó közös nagylemeze a két finn experimentalista üttörő, avagy Mika Vainio és Ilpo Väisänen Pan Sonic projektjének. Szép a búcsú: a Gravitoniban minden megtalálható, amivel a Pan Sonic az elmúlt tizenöt évben világhírű lett, de ezen felül tud még újat is mutatni. A mattfekete borító jól szimbolizálja a kiadvány hang- és hangulatvilágát, ugyanis sötét zajtömbökből épülnek fel a számok, amik helyenként meglehetősen technoidok, máskor pedig olyan magas művészeti eszközökhoz nyúlnak, mint például operaénekesek samplerezése. Ötletes és félelmetes gyűjteményre kell így számítani, ami szépen foglalja keretbe, és zárja le a Pan Sonic-életművet. Persze nem mondom, senkinek nem lenne szabad abbahagynia semmit, amíg ilyen, kivételesen zseniális alkotásra képes, de talán igaz a mondás, és a csúcson kell megállni.

 

 

Surgeon – Fabric 53 (Fabric)

Igazából bármelyik idei Fabric szerepelhetne ebben a kiemelt listában – sőt, akár több is –, de mindent összevetve Surgeon összeállítása az egyik legkomolyabb és legelőremutatóbb. A Fabric 53-on veterán brit techno producerek találkoznak a UK bass nemzedék fiatal tagjaival, az értekezlet jegyzőkönyve pedig egy rendkívül tudományos, nagyon energikus és végig erősen koncentráló mix, amiben még 140 bpm felett sem veszti el az uralmat Surgeon. Harminc felvétel vonul fel hetvenkét percben, vagyis rengeteg a történés, mégsem csapongó az összhatás, sokkal inkább betekintést enged egy új zenei hibrid születésébe. Hallhatjuk, honnan jött például a dubstep, és hogy annyira univerzális szerkezete van, hogy negyven-negyvenöt éves techno művészek alkotásaival is képes tökéletes szimbiózisra. Ez persze utóbbi stílus nagy érdeme is, avagy 2010-ben is kijelenthetjük, hogy a techno még mindig nagyon aktuális.

 

 

The Roots – How I Got Over (Def Jam)

A philadelphiai The Roots lemezeiben az a legjobb, hogy mindegyiket más miatt lehet nagyon szeretni. Nincs másképp a How I Got Overrel sem: a hiphop csapat a 2008-as Rising Down után a sötét, kemény elektronikát könnyed és slágeres hangszeres kíséretre cserélte, és a mondanivalójukat is ehhez igazították, így a végeredmény az egyik legkönnyedebb, ugyanakkor legegységesebb The Roots-album az utóbbi időkből. Sokszor visszaköszön az 1970-es évek hangulata, rengeteg funk és soul elem van beépítve a dalokba, és hiába működött a tagoknak korábban a borongós, elkeseredett hangvétel is, a How I Got Over döntő erővel bizonyítja, hogy ez a stílus sokkal jobban áll nekik. Kiváló példa egy olyan korban, amikor a hiphopban talán túl görcsösen és túl nagyot akar mondani mindenki; a Roots a klasszikusokhoz visszanyúlva pipál le mindenkit, őrizve továbbra is a trónjukat a stílusban.

 

 

These New Puritans – Hidden (Domino)

Rock zenét hallgatni rég volt annyira hátborzongató, de mégis rendkívül izgalmas, mint a These New Puritans második nagylemezén. A brit kvartet kamarai előadásmódban, sötét elektronikához nyúlva teremt apokaliptikus állapotot a Hiddenen, a fúvósok és vonósok pedig csak fokozzák a horrorisztikus, végítéletszerű hatást. Az ember eltörpül ezen a monumentális lemezen; a basszusok földbe döngölnek mindent, Jack Barnett énekes hangja sokszor csak reszkető suttogásként jön át a hangszerek és dobgépek viharos kakofóniájából, ami nem kizárólag az 1970-es évek progresszív rockjának dark sci-fi témáit helyezi új környezetbe, hanem a kortárs színtéren is legalább annyi eredetiséget és elképzelést bemutat, amennyit csak borzasztó kevés lemez tud hozni. Azért remélem 3000-ben nem ilyen lesz a világ.

 

 

DJ Mujava

VA – Ayobaness! The Sound Of South African House (Out Here)

A Township Funk óta egyre nyilvánvalóbb volt az afrikai kontinens jelenléte az elektronikus tánczenében, és most végre itt van egy válogatás csupa ismeretlen előadóval, akik kiválóan reflektálnak minden európai trendre a számaikban. Ugyan mindenhol érződik a régió jelenléte, a hangzásban van valami lecsupaszított kezdetlegesség, de a vokálokon, szintiken és elképzeléseken nagyon érződik, hogy ez a hangzás az afrikaiak sajátja, egyszerűen ilyen. S nincs is vele baj, ráadásul az Ayobaness! tizenhárom előadót vonultat fel, akik közül csak DJ Mujavát ismerhetjük, és igazából egyedül Culoe De Song az, aki hiányzik, de a több mint egy óra bőven kárpótol a fiatal dél-afrikai hiányáért. Rendkívül színvonalas, gazdagon felépített válogatás, évekkel később is etalon lesz.

 

 

2010. 1. félévének további, folyamatos hallgatásra érdemes kiadványai:

Actress – Splazsh (Honest Jons)
AGF – Einzelkämpfer (AGF Produktion)
Alex Smoke – Lux (Hum+Haw)
Audio Bullys – Higher Than The Eiffel (Cooking Vinyl)
Autechre – Move Of Ten (Warp)
A-Trak – Dirty South Dance 2 (Self-released)
Black Devil Disco Club – 808 Dubs (Lo)
Crystal Castles – Crystal Castles (Fiction)
Dark Room Notes – We Love You Dark Matter (BBE)
DJ T. – Fabric 51 (Fabric)
dOP – Watergate 06 (Watergate)
D-Bridge & Instra:mental – Fabriclive 50 (Fabric)
Fluxion – Perfused (Echocord)
Front Line Assembly – Improvised Electronic Device (Metropolis)
Gonjasufi – A Sufi And A Killer (Warp)
Jamie Lidell – Compass (Warp)
Jammer – Jahmanji (Big Dada)
Jimmy Edgar – XXX (!K7)
Kode9 – DJ-Kicks (!K7)
LoneLady – Nerve Up (Warp)
Madlib – The Medicine Show 1-5 (Stones Throw)
Major Lazer vs. La Roux – Major Lazer vs. La Roux (free mixtape)
Martyn – Fabric 50 (Fabric)
Mount Kimbie – Crooks & Lovers (Hotflush)
Mulate Astatke – Mulatu Steps Ahead (Strut)
Mux Mool – Skulltaste (Ghostly International)
Nitzer Ebb – Industrial Complex (Major)
Omar Souleyman – Jazeera Nights (Sublime Frequencies)
Optimo (Espacio) – Fabric 52 (Fabric)
Pantha Du Prince – Black Noise (Rough Trade)
Peter Van Hoesen – Entropic City (Time To Express)
Quentin Harris – Sac•ri•fice (Strictly Rhythm)
Robert Hood – Omega (M-Plant)
Roman Flügel – Live At Robert Johnson (Live At Robert Johnson)
The Duke Dumont – Fabriclive 51 (Fabric)
The Fall – Your Future Our Clatter (Domino)
The Sight Below – It All Falls Apart (Ghostly International)
Young Jazz Rebels – Slave Riot (Stones Throw)

Reklámok
2010 legjobb albumai, 1. félév

2010 legjobb albumai, 1. félév” bejegyzéshez ozzászólás

  1. cutoff szerint:

    hú erre a jus-ed albumra már fáj a fogam egy ideje. azt hiszem most már rá kell feküdnöm komolyabban a beszerzésére.

  2. area51 szerint:

    csak ugrattalak ;-) nem rossz lista, csak olyan kiszámítható. de a surgeon neked honnan van meg?

    az én kedvenceim

    oneothrix point never – returnal
    foals – total life forever
    the national – high violet
    toro y moi – causers of this
    fluxion – perfused
    holy fuck – latin
    lali puna – our inventions
    joanna newsom – have one on me
    prins thomas – prins thomas
    ratatat – lp 4
    mike patton – mondo cane
    guido – anidea
    beach fossils – beach fossils

      1. area51 szerint:

        1.) ez 13 album
        2.) mike patton, foals, national, joanna newsom meg beach fossils az ra-n, ehhez a kommenthez csak gratulálni tudok. nem pitchforkot akartál írni?

      2. cutoff szerint:

        ezk a dolgok nem változtatnak a tényen, hogy a nagy arccal elővezetett listád minden eredetiséget nélkülöz.

      3. cutoff szerint:

        nem is lenne baj vele, hogy összeírtál pár mindenkikedvencét, ha nem gondolnád az ellenkezőjét. és még humorod sincs.

      4. area51 szerint:

        nem írtam, hogy az én listám szenzációs lesz, csak azt, hogy ami itt van chart, az is teljesen átlagos és semmivel nem eredetibb… az viszont, hogy összeválogattam pár mindenki kedvencét kicsit erős. megnéznék valakit, aki ezeket hallgatja

    1. nincs ismeretlen a listádban, noha oneothrixet, a foalst és mike pattont még nem hallottam. a surgeon újságírói példány formájában van meg, szoktam ilyeneket kapni (ezeknek köszönhetően tudok sokszor jóval a netre való kikerülésük előtt írni lemezekről).

  3. Gábor szerint:

    Gratulálok a listához, szerintem is ezek voltak az idei év eddigi legnagyobb dobásai. Bár a végén lévő felsorolásból elképesztően hiányoltam James Holden DJ-Kicks-szét, főként, ha a sokkal középszerűbb Kode9-é bekerült.
    Irány a második félév, remélem legalább ennyi minőségi megjelenéssel.

  4. vikipop szerint:

    hm, tényleg nem tudom, mit láttak meg páran ebben a holden dj kicksben. pont ugyanannyira elavult, túl művészi, kilátástalan és befordítós jövőzene, mint a közelmúltbéli dolgai, a mix meg kb semerre nem vezet. általában az ilyen überentelektüell, különlegességeket kedvelő emberek szokták fényezni, mer hogy holden az de menő. Gábor ezt nehogy magadra vedd, nem is ismerlek :)

  5. gyurmapok szerint:

    én szeretem holden dolgait általában, viszont a dj kicks nekem is csalódás, sokkal többet vártam.
    amúgy szép lista, lesz mit pótolnom róla, részemről az egyetlen dolog, ami eszembe jut még így hirtelen éjjel is, az az új the black dog, részemről vezeti az évet. az annyira jókor és úgy talált meg, ahogy már régóta semmi.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s