Deepchord Presents Echospace – Liumin

Deepchord Presents Echospace

Liumin

(Modern Love; 2010)

Értékelés: 7,1

 

 

 

Vannak akkora volumenű kiadványok, amikről egyszerűen lehetetlen érdemben értekezni úgy, hogy az ember a látszólagos objektivitásba oly módon csempéssze bele a saját személyes véleményét is, hogy az elfogadható legyen, mint egyén által képviselt álláspont. Valahogy mindig ezt érzem, ha dub techno lemezről szeretnék írni, akármelyik dub techno lemezről. Hatalmába kerít ilyenkor valamilyen kínos feszengés, amit a színtér gerjeszt bennem. Akármerre megyek ugyanis, akármit olvasok, hallgatok, vagy nézek, ha dub technóról van szó, akkor az csak tökéletes lehet, ráadásul sokszor ezt egy annyira zárt közösség hirdeti, hogy amennyiben velük ellentétes nézetekkel rendelkezik valaki, akkor jobb felkészülni, hogy a továbbiakban egyszerűen le van nézve, nem számít többé a véleménye. Ennek ismeretében az irányzat két modern kori istenének Echospace-ként szerzett legújabb lemezéről írni az önszopatás legkegyetlenebb formája, ehhez kétség sem férhet.

Rod Modell és Stephen Hitchell halhatatlanságát elméltatni hatalmas ostobaság lenne, hiszen a 2000-es évek elejétől gyakorlatilag ketten tartották életben a dub technót abban a földalatti dimenzióban, ami a Chain Reaction megszűntével és a Basic Channel disszidálásával teljesen kihalttá vált. Ennél is fontosabb viszont, hogy detroiti múltjuk, illetve mindkettejük lelkesedése a japán kultúra iránt új színezetet adott az efféle zenéknek, jelentősen tovább gondolva mindazt, amit Moritz von Oswald, Mark Ernestus, Vladislav Delay és Robert Henke egyszerűen már nem akart, mert más irányokba húzott a szívük. Mind Modell, mind Hitchell eddigi munkássága annyira jelentős, hogy nem lehet egyiküket sem a másik fölé helyezni – talán előbbié valamivel terebélyesebb. Vagyis, már a múlt évtized első felében is abszolúte evidens volt, hogy nekik muszáj lesz majd együtt is kiötölni valamit, és igazából érthetetlen, hogy ennek a komolyabb megvalósítására miért kellett 2007-ig várni.

Kettejük első közös lemezét, a Coldest Seasont, különösebben sosem kedveltem. Számomra az túlságosan is egy olyan album volt, amit szándékosan széleskörnek szántak, és a megvalósítás folyamatosan azt az érzetet keltette bennem, hogy most mindketten nagyon meg akarják mutatni, mire is képesek. Ez egy felől lehet egy nagyon jó dolog, és nyilván lehet szeretni miatta az albumot, ugyanakkor nekem túlságosan direkt és erőltetett volt (vagy túlírt). Sokszor úgy éreztem, hogy jeges tengervízbe kell alámerülnöm, hogy igazán élvezhessem a felvételeket, és hát abban a fagyos hidegben nem nagyon tud koncentrálni az ember. Már csak emiatt is jobban szeretem az új albumot, a Liumint: érezhetően melegebbek a témák, és nem annyira az elvágyódásról, az egyedüllétről szól a kiadvány, sokkal inkább a minket körülvevő környezetről és annak elragadó szépségéről.

Ez részben annak köszönhető, hogy a zenék tele vannak Tokióban felvett természeti-környezeti hangokkal, másrészt pedig, hogy ezek statikusság helyett folyamatos mozgásban vannak, révén, hogy sokszor elképesztő a tempó. A Coldest Season zord elhagyatottsága után a Liuminon csak úgy virágzik az élet; tejködbe bújt témák helyett színes, lüktető darabok találhatóak, teljesen más megvilágításba helyezve a stílust. Ha a három évvel ezelőtti lemez volt a dub techno ridegen hűvös hajnala, akkor ez a forró éjszakája: nincsenek túl hosszúra nyúló ambientek, a nyitó In Echospace-től és a záró Warmtól eltekintve folyamatosan a négynegyedek irányítanak. Olykor viszont túlságosan is basszusvezérelt a Liumin: szűnni nem vágyó lüktetése néha megöli a dub sávok hipnotizálásának pszichedelikus látásmódot eredményező mellékhatását. Nagyon techno a végeredmény; kevésbé súlyos, nincsen mélysége. Nyugodtan feltételezhető, hogy ez a lemez is a népesebb rétegnek szól.

Alapvetően a Liumin is a lassú, monoton építkezésből eredő kiteljesedésre alapoz (a kilenc számból négy is hosszabb tíz percnél), de a BCN Dub jamaikai időutazásától eltekintve igazából pont akkor szól nagyobbat az album, amikor Modell és Hitchell lényegretörőbb megoldásokat választ. A gyűjtemény egyik legerősebb – és majdnem legrövidebb – darabja a Firefly, aminek intenzitása nem csak a Basic Channel-zenék elemi hangulatát ragadja meg, de kiválóan alkalmazkodik a rajta sistergő-zúgó ambient játékhoz is, a Liumin leghatásosabb, legszuggesztívebb hat percét eredményezve ezzel. Előtte hol az ütem gyengébb picit, és nem nyújt minden esetben kiváló alapot a szónikus elgondolásoknak, utána pedig már túlságosan is a beatekről szól minden, hallgatólagos szürkeségbe száműzve néha a kiadványt. Valahogy így megint ugyanazt érzem, mint a Coldest Season idején: el lehet lenni a Liuminnal is, már a megjelenése előtt berendezkedett köré a maga kultusza, de a szerzőpáros közösen még mindig nem tudja überelni a szóló katalógusukat.

Reklámok
Deepchord Presents Echospace – Liumin

Deepchord Presents Echospace – Liumin” bejegyzéshez ozzászólás

  1. cutoff szerint:

    egyetértek, ez az album szélesebb körök által is könnyedén befogadható ellentétben pl rod modell ‘global systems silenty moving’ vagy steve hitchell ‘variant’ projektjével és látok benne egyfajta bizonyítási kényszert is abban az értelemben, hogy láthatóan nagyon meg akarták mutatni, hogy a dub techno – ahogy te is írod- nem kizárólag jeges és elidegenítő, hanem sokkal barátibb, emberközeli érzelmeket is ki tud fejezni, ennek ellenére egy pillanatra sem éreztem erőltetettnek ezt a törekvést. amúgy szerintem hülyeség “félni” a dub techno-tól elég, ha csak a bődületes mennyiségű free netlabeles – kérdőjeles minőségű-kiadványra gondolunk , de a fizetős kiadványok jelentős hányada is maximum hangminőségben hoz jobbat, a dub techno közhelyeinek puffogtatásánál nemigen merészkedik tovább. pont ezért tartom előrelépésnek a liumin albumot, a srácok végre el tudtak szakadni a visszhangosított chordokra épülő szerkezetektől, bizonyára már ők is égető szükségét érezték ennek.

  2. Szkítör szerint:

    jó ez a dub techno kötődés téma, ennél az irányzatnál szerintem tényleg sokan így vannak vele akik kedvelik (mondjuk dub technoban is jönnek ki unalmas cuccok, pl. az idei Fluxion elég gyenge volt ha jól emlékszem, vagy pár Quantec anyag).
    Ez a liumin első pár hallgatásra nekem annyira nem adta, persze jó lett ez is, de messze van a maradandótól, nyilván a coldest seasont kb. nem fogják (se ők se más) megközelíteni, de akkor is ez így szerintem kevés lett most, vannak jó témák de valahogy üresnek érzem ezt a vonalat. (és tényleg igaz a vége, pl. a Variant vagy a cv313 tavalyi anyagi sokkal jobbak lettek)

  3. cutoff szerint:

    mindenesetre annak lehet örülni, hogy egyrészt összehoztak egy nagyon jó albumot, ami az a kategória, amibe bele lehet kötni de teljesen felesleges, mert nincsenek benne kérdőjelek, maximum a szubjektív egyéni ízlés mentén lehet ráfogni olyasmiket, hogy “túlságosan basszusvezérelt” vagy “nincs mélysége”, másrészt nagyon ügyesen kerülték ki az újságírók egyik kedvenc vesszőparipáját, az önismétlés vádját.

  4. vikipop szerint:

    mindjárt jön flynn és megmondja, hogy a coldest season hallgathatatlanul rossz :) és az a durva, hogy tényleg így gondolja :D

  5. ooo akkor ha a Perfused 7,0-t kapott akkor ez miert csak 7,1-et? Annal azert nagysagrendekkel jobb lett a Liumin szerintem. De nem kotozkodok, mert lehet hogy egy 8,1-be belekotnenek a “zunalmasadabtekno” fickok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s