Friendly Fires – Bugged Out! presents Suck My Deck

Friendly Fires

Bugged Out! presents Suck My Deck

(!K7; 2010)

Értékelés: 6,2

 

 

 

Egyre jobban hajlamos vagyok azt hinni az utóbbi pár év mixlemez hozományát végignézve, hogy a mostani indie rockot és különböző ágazatait nagy előd-zenekarok és hullámok helyett logikátlan módon sokkal inkább az elektronikus zene inspirálta. Új formációkról sorozatban derül ki, hogy tagjaik klubzenén nőttek fel, és ebből adódóan van jelen a hangzásukban sok szintetizátor és elektronika, ráadásul ez a remixkultúra fejlődését is elősegítette, ma már sokkal színesebb és változatosabb átiratok jelennek meg, mint tíz évvel ezelőtt. A mixlemezek is furábbnál furább helyekről érkeznek, és egyre különlegesebbek, noha ez a podcastek térhódítása miatt új követelményként is felfogható a formátummal szemben. Kiderült viszont, hogy sokaknak kifejezetten jól áll, ha e módon kitörnek saját “skatulyájukból”, és egy új arcukat is bemutatják a rajongóiknak és a világnak.

A londoni Friendly Fires triója mondjuk e nélkül is elég nagyot szólt 2008-as bemutatkozó lemezükkel, azóta viszont ők is más dolgokat próbálgatnak, és ha a Suck My Deck-sorozathoz írt legújabb fejezetük nem is a legélvezetesebb az eddigiek közül, mégis jó pillanatképet ad arról, hogy Ed Macfarlane, Edd Gibson és Jack Savidge mit vél éppen izgalmasnak. Sajnos csak egy új zenét rögzítettek a tizenkilenc részre osztott szettbe (és az is csak egy kollaborációs munka az Azari And III nevű torontói house brigáddal), a Stay Here viszont a kiadvány egyik igen kellemes pillanata. Rock elemeket már egyáltalán nem tartalmaz, mondhatni színtiszta house egy egyébként is jobbára house zenékből álló mixben. Jól felmérhető, hogy mit preferál a Friendly Fires, ha partiról van szó: könnyű, bugis témákat egyszerű, de hatásos dallamokkal, esetenként énekelhető vokálokkal.

S ezzel igazából nincs is baj, a szelekció viszont gyenge olyan értelemben, hogy a kiugró pillanatokat képező régi felvételeket már bőven hallhattuk más mixekben, és egyébként is kínosan rongyosra játszottak, a többi rész pedig meglehetősen csapongó. Az egyik legérzékletesebb példa erre a második félben lévő The 2 Bears – Butch – George Kranz-blokk, ami három irányba húzza szét a szettet, és egymás utáni szereplésük csak igénytelen, nem változatos. Jobban működik emiatt az összeállítás, ha konszenzusra jut a három zenész, és egy vonalon maradnak, így például a tizennyolcadik perc magasságán kezdődő Lindström & Christabelle – Rebotini – Tensnake hármas a Suck My Deck egyik legjobb része, de a záró chicagós zenék is hangulatosak; idejét nem tudom már, hogy mikor hallottam utoljára a mixet befejező Round Two-felvételt. A kettő között olykor hiányzik valami: jobban mondva pont az az egység, ami nem csak a fenti példákat, hanem magát a Friendly Firest, mint zenekart is naggyá teszi.

Reklámok
Friendly Fires – Bugged Out! presents Suck My Deck

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s