LV

Állítólag két év munka eredménye az Ancient Mechanism, egy olyan album, aminek leginkább az a célja, hogy minél többféle hatást ötvözzön modern elektronikával. Az eredmény egy igazi slow-burner, ami figyelmet és elmélyülést követel, ám a sokadik hallgatás után ad is valamit cserébe, és az élmény különleges. Azt hiszem a Transition című szám rántott be elsőként, majd utána szépen egyesével mindegyik megmutatta a maga szépségét. Meglepő, hogy pont a Brownswood vállalta be a kiadását: Gilles Peterson kiadója általában meglehetősen modoros, keveset kockáztató anyagokat jegyez, ennyire szerintem még sosem akarta elzavarni a hallgatót a komfortzónájából. Persze azért kellett ehhez az LV is, akik az utóbbi években számos kiváló albummal jelezték (2012: Sebenza, 2014: Islands), hogy műfajtól függetlenül bármiben szívesen kísérleteznek.

Reklámok
LV

Regis

A legnagyobb pofátlanság volt előállni a Manbaittel: miközben az egész világ egy új Regis-albumra vár időtlen idők óta, a Blackest Ever Black gondolt egyet, és összegyűjtötte egy korongra az utóbbi évek legjobbra sikerült zenéit a művésztől. Tipikus manly man művésztechno 70+ percben, persze vannak drone-os ambientek is erre-arra (Dalhous- és Tropic Of Cancer-remixek, meg a többi), és nem mondhatjuk, hogy ismeretlen lenne a számok többsége, de hát tényleg ezek a legjobbak, haragudni sem lehet az összeállításra. Egyébként abszolúte a magamfajta embereknek készült ez, akik szeretik Regist, meg hébe-hóba hallanak is tőle valami újdonságot, de nincs kedvük a raklap mennyiségű represseket, kislemezeket, miegymást beszerezni. Bírom a borítóját, ez a matrica pedig telitalálat rá:

regis-manbait

Regis

Synkro

Erős túlzás lenne azt mondani, hogy Joe McBride munkásságát folyamatosan követem a korai dubstepes évek óta, de mostanra bizonyosan nem csak nálam vált a Synkro név fogalommá. A jelenléte gyakorlatilag állandósult az elmúlt tíz évben, nem volt olyan időszak, hogy ne lett volna valami igazán emlékezetes, fülbemászó dallamú száma. Annak különösen örültem, amikor pár éve elkerült az R&S szép kompozíciókra szakosodott Apollo alkiadójához, rögtön ugye be is mutatkozott egy időtlen művel, és azóta is gyakran előállt valamivel, viszont azon magam is meglepődtem a Changes című albuma kapcsán, hogy ez csupán az első neki. Két Discogs oldalnyi életmű mellett az ember simán hajlamos azt hinni, hogy sok lemezt írt már, de nem.

A másik kellemes meglepetés meg persze az, hogy egy szűk évtizednyi alkotás után is olyan a Changes, mintha kisujjból rázta volna ki McBride. Az ötvenperces anyagban ott vannak a kötelező nagy érzelmi kitörések (pl. Shoreline, Let Me Go, Body Close, Midnight Sun) és az ezek közt hidat képező átvezetések. Jellegzetes a lemez hangzása, ha hallottunk már legalább egy tucat Synkro ep-t, akkor nagy meglepetések már nincsenek, de az összhatás így is kimagasló. Egy tehetséges művész eddigi legmonumentálisabb munkája, dubstep-garage-dnb hibridekből születő ütemekkel, jó vokálokkal és gépi melankóliával. Le a kalappal.

Synkro

Neogrime kalandok #2

Nem lehet nem észrevenni, hogy még 2015-ben is mekkora innovációs teret hódít magának a neogrime. Nyilván az utóbbi hetek egyik nagy győztese az új Kuedo EP (teljes joggal), amin Jamie Teasdale diadalittasan tér vissza 3 év magányból, hogy bemutasson egy rakás jéghideg cyberpunk éjszakába oltott aszimmetrikus ritmust, disztópiába elhaló elektronikát és valami megragadhatatlanul idegenszerűt – a számcímek árulkodóak -, miközben az egész annyira természetes tűnik, mintha ez a világ itt lenne már a küszöbön, sőt, benne élünk. Bevallom, bennem sokszor a Virtuálfényt idézi fel, amit idén szerkesztési kötelezettség miatt háromszor is elolvastam, és úgy érzem, hogy soha nem volt még ennyire aktuális, ráadásul ilyen háttérzenék íródnak hozzá.

Az orrunk előtt történik persze a PAN kiadó nagy neogrime forradalma is, az Acre & Filter Dread kislemez elég jó felütése volt egy hosszabb utazásnak, és egyelőre nagyon úgy látszik, hogy Visionist októberben érkező nagylemeze tutira bezsákol mindent. Ne is sajnáljuk tőle, évek óta lenyűgöző, amit csinál, és most nagyon valószínű, hogy egy emlékezetes albummal fogja keretbe foglalni e hosszú időszak munkásságát. Az eddig meghallgatható számok nagyon jók (de csalok, mert hallottam már a többit is, dettó):

S a végére hagytam egy titkos gyöngyszemet: Rabit új kiadóján jelent meg az eddig ismeretlen Myth első EP-je Evaporate címmel, s mintha Zomby kistestvére elevenedve meg rajta. Elképesztően dallamos, amit művel, mégsem giccses. Nem annyira agyasok a ritmusok, mint a többiek esetében, de ebből se származik hátránya. Egyszerűen tökéletesek a kompozíciók, nincsen rossz szám az ugyancsak terebélyes felhozatalban, remek hallgatnivaló még ősszel is.

Neogrime kalandok #2

Body Complex

A Heathered Pearls művésznév mögött rejtőző Jakub Alexander a kommunista Lengyelországban született, de a tinédzser éveit már Detroit külvárosában töltötte, napjainkban pedig Brooklynban él. Eddigi otthonainak sokszínűsége egy ideje hitelesen mutatkozik meg a zenéin is: a melankolikus kelet-európai elvágyódás hangulata találkozik Amerika szellemjárta iparvárosának megfakult rave emlékeivel, jellegzetes New York-i ábrázolásban. Az új, Body Complex című albuma ráadásul döbbenetesen éles és részletgazdag pillanatképet kap el minderről, a szűk negyven percben elterülő anyag ugyanis szépen emlékszik meg a korai ihletforrásokról (pl. a Gas-tetralógiáról, vagy ambient vezérelt Mille Plateaux-lemezekről) és a 8-10 órás techno bulik tökéletes levezetéseként szolgáló delíriumos napkeltékről.

Sokszor minél direktebb a Body Complex címválasztása, annál hatásosabb a végeredmény. Kihalt helyek gépies háttérzenéje ez, talán még az ember jelenlétét sem keresik a számok: a Sunken Living Areában elkezd kibontakozni valamilyen semleges hangvételű sodrás, majd kicsivel féltáv után, az Abandoned Mall Utopia első négynegyedeinél ér egyfajta csúcsra. Van az egészben valami elhagyatott és üres, de nem feltétlenül magányos. A meleg tónusok és lágy ambient hátterek miatt egy pillanatra sem vesz komor, vagy sötét irányt az album, inkább végig valami megnyugtatót sugároz felénk, hogy nincsen semmi baj, minden történni fog azután is, hogy mi már nem számítunk. S miközben szó szerint pulzál belőle ez az üzenet, úgy jelenik és telik meg mellette egy másfajta élettel a lemez: az Interior Architecture Software, Holographic Lodge, vagy Artificial Foliage című zenék mind egy mesterséges, művi környezetre reflektálnak. Alexander eddigi csúcspontja pontja az életműben, nekünk pedig augusztus egyik legjobb lemeze.

Body Complex

Nyári kedvencek

Javában tombol a nyár – az elviselhetetlen hőség mellett elég egyértelmű bizonyíték az is, hogy már megint egy hónapja nem frissítettem a blogot -, az időm nagy részét pedig régebbi lemezek újbóli felfedezésével töltöm. Lehet, hogy lesz majd egy poszt arról is, hogy mik akadtak ismét a kezembe, és 3-5-10-stb. év elteltével izgalmasak tudtak-e maradni, de most mégis inkább arról írok, hogy a múlt kutatása közben mik azok az újdonságok, amik tartósan a lejátszási listámban tudtak maradni. Mivel lassan vége a júliusnak, kis túlzással akár a nyár legjobb lemezeinek is kikiálthatnám őket, legalábbis az augusztusi megjelenésekről úgysem fogom szeptember előtt eldönteni, hogy mennyire jók. Az alábbiakban olvasható lista nem lesz hosszú (senkinek nem akarom 5 percnél tovább rabolni az idejét), de hátha talál köztük olyat, ami kimaradt.

“Nyári kedvencek” Tovább olvasása

Nyári kedvencek

Container

Saját magam lepődtem meg leginkább, hogy mennyire betalált az új Container, ugyanis nem voltam eddig nagy rajongója Ren Schofield munkásságának, mindig is túl monotonnak és nehezen élvezhetőnek véltem, amit csinált. S azt hiszem ebben nyújt teljesen mást ez az új album: mintha direkt lennének a számok hat-hét perc helyett három-négyre levágva, hogy nagyobb közönséget érjenek el, megszólítsák azokat, akiknek bejön ez a forma és hangzás, de soknak érezték a korábbiakat.

Az egész lemez nincs 27 perc, de a zenék tömörsége miatt sokkal nagyobb ereje van. Minden fejezet egy ijesztő dühöngés, ráadásul nincs elejük és végük, így mindig a kellős közepében találjuk magunkat. Hibátlan ipari zajtechno, Container eddigi legjobb munkája.

(Tipp: a fenti Bandcamp-linken 7 euróba kerül a lemez, de a Bleepen megvehetjük 7 dollárért is. Nem sok spórolás a mai világunkban, de akkor is.)

Container

TASO

Nagyjából egy éve tette közzé a Pitchfork a megboldogult DJ Rashaddal készített dokumentumvideóját, aminek a záró partijelenetében egy óriási bomba csendül fel. Azóta kerestem ezt a zenét; sokszor tényleg csak azért pörgettem át új footwork mixtape-eket, hogy hátha végre rálelek. Egy év kitartó keresgélés után sikerrel jártam: tegnap TASO feltöltötte a Bandcamp oldalára a Teklife Till Tha Next Life mixtape új részét, és ott van benne, a 9. helyen. Érdemes amúgy lehúzni az egészet, a többi szám is remek (például az utolsó is azonnali szerelem), ráadásul becsületkasszás az anyag, nem kötelező fizetni érte.

Nagyon szeretem egyébként a SaxXx eredetijét is, ha esetleg nem lenne meg:

TASO